Lemez - Socfest

Lemez

A 2010 márciusában alakult, balatonboglári zenekar két tagjával, Dexterrel és Svennel december 21-én beszélgettünk a Fészek Klubban a nemrég megjelent Hullám című nagylemezükről és annak kapcsán a guminőkről, a “magyar tenger”-ről, a festett hajakról, meg persze a jövőbeni terveikről.

| Bandák, Lemez | 2014. január 05

Pofátlan briteskedés

Év végén jelent meg a hódmezővásárhelyi Twentees bemutatkozó EP-je, a 2Face, rajta dalok lányokról, boldogságról és fájdalomról, gitárzenével kísérve. A zenekar legközelebb Szilveszterkor lesz látható.

| Zene | Lemez | 2013. december 29

A budapesti metál katonái

A budapesti Tool De Danton zenekar háza táján rendesen zajlik az élet. Most ünnepelték első szülinapjukat, és nemrégiben jelent meg első nagylemezük is. Interjú Székellyel (dobok).

Zsilinyi Zsófia 'Joey' | Bandák, Lemez | 2013. november 12

Szex & City

A jazz-punk-rock hármas bűvöletében élő, idén három éves, csajos-pasis formáció, a Wasabi Kht. októberben megjelenő első lemezének már a címe is sokat ígér. Az ’Aranyat ér” névre keresztelt korong élőben a zenekar hamarosan induló őszi-téli koncertturnéján lesz hallható.

| Lemez | 2013. szeptember 25

Szex & City

A jazz-punk-rock hármas bűvöletében élő, idén három éves, csajos-pasis formáció, a Wasabi Kht. októberben megjelenő első lemezének már a címe is sokat ígér. Az ’Aranyat ér” névre keresztelt korong élőben a zenekar hamarosan induló őszi-téli koncertturnéján lesz hallható.

| Lemez | 2013. szeptember 25

Boards of Canada: új album ünneplése a Műhelyben

70-es évekbeli tévés nosztalgia, zizegő zörejek és bársonyos chill dallamok egymásba fonódása. Ezek jellemzik a pszichedelia és IDM területén kultikus Boards of Canada zenéjét. Nyolc év után végre megjelent a rajongók által epekedve várt új lemez. Ünnepeljünk együtt június 17-én a Műhelyben! [facebook_event id=396843940424391 float=right] A skót testvérpár által 1986-ban alapított formáció zenéjében szerves egészet alkot…

Dorka Anett | Lemez | 2013. június 13