Motoros dalhoz forgatott klipet a PASO - Socfest

Motoros dalhoz forgatott klipet a PASO

A nyári élményeket és a felszabadult motorozás hangulatát idézi fel Lipi Ride című új dalában és videoklipjében a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A népszerű zenekar – ha nem is motoron – télen is járja az országot koncertjeivel, tavasszal pedig már biztosan fellép Írországban és Németországban is.

Lipi Ride címmel nyári hangulatú, laza videoklippel jelentkezett a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO). Magyarország egyik legnépszerűbb koncertzenekarának új dalát a csapat dobosa, Lipi Brown régi-új szenvedélye ihlette.

Néhány év kihagyás után Lipi Brown barátunk tavaly nyáron újra elkezdett motorozni, és teljesen magával ragadta ez az életérzés. Egy időben még turnéra is úgy mentünk, hogy a két kisbuszunkat motoron követte, amiből adódtak néha vicces helyzetek. Egyszer egy fellépés után lerobbant a járgánya, amit nagy nehezen valahogy betuszkoltunk az egyik kisbusz hátuljába a hangszerek mellé. Így végül haza tudtuk vinni. Akkor már biztos volt, hogy ebből dal lesz. Így született meg a Lipi Ride. A szövege arról szól, hogy Lipi Brown milyen sebesen száguld át az éjszakán, és micsoda legendás motoros. A klipet a délegyházi Tavirózsa Kempingben forgattuk, ahol Lipi nyáron horgászni szokott. A rendező, Miki357 és mi is úgy gondoltuk, hogy Lipi megszokott környezetében lehet a legautentikusabb felvételeket készíteni ehhez a laza dalhoz – mondta KRSA, a Pannonia Allstars Ska Orchestra frontembere.

A koncertlátogatók már a Lipi Ride című dalt is élőben hallhatják a PASO fellépésein, legközelebb december 6-án Debrecenben, december 22-én Székesfehérváron és december 28-án a budapesti Indoor Fesztiválon. Az idén 10 éves Pannonia Allstars Ska Orchestra nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is rendkívül népszerű. A zenekar jövő évi koncertnaptára szépen alakul, hiszen sorra érkeznek a felkérések a hazai és külföldi fesztiválokra. Az már biztos, hogy a PASO szilveszterkor Kölnben játszik, majd áprilisban – fennállása óta először – lép fel Írországban, ahol a Tramore Ska Festival programjában is bemutatja a magyar népzenei motívumokkal fűszerezett, életvidám zenéjét. Májusban pedig visszatérnek Németországba a fiúk, ahol a Freedom Sounds fesztiválon újabb koncertet adnak.