Pest fölött az ég – Kamondy Ágnes az A38-on

Olvasási idő: 2 perc

Az A38 hajón Kamondy Ágnes Pest felett az ég című koncertjét láthatjuk, hallhatjuk a Café Budapest programsorozat keretében, melyet Vörös Róbert, a Vígszínház vezető dramaturgja rendez.

Kamondy Ágnes

Autentikus népzenén felnőni, gyermekként fellépni a Carnegie Hallban, a legnagyobb alternatív zenészekkel és színházi rendezőkkel dolgozni történelmi fontosságú előadásokon, legendás szerzői lemezt írni Dalok Közép-Nirvániából címmel… Kamondy Ágnes, a „magyar Laurie Anderson“, senkivel össze nem téveszthető zenei nyelvével, bensőségesen szép, új dalaival, végre visszatér a színpadra!

Kamondy Ágnes élete és pályája hihetetlen fordulatokkal teli és páratlanul gazdag. Zenei anyanyelvét az autentikus népzenéből és a kórus énekélésből merítette. Az MRT Gyermekkórusának tagjaként énekelhetett Kodály Zoltánnak, és élő koncertfelvételt készítettek a Carnegie Hallban. Klasszikus gitár tanulmányokat folytatott a Bartók Konzervatóriumban. Dolgozott Vargyas Lajos munkatársaként az MTA Népzenekutató Intézetében. Ellenzékisége miatt később azonban nem folytathatott egyetemi tanulmányokat. Számos alternatív művészcsoportban és produkcióban dolgozott zeneszerzőként, zenészként és színészként, ezek a teljesség igénye nélkül: Orfeo zenészcsoport, Kolinda együttes, Stúdió K, Európa Kiadó, Jeles András Monteverdi Birkózóköre, Trance-Balance és végül az Orkesztra Luna, mely első saját zenekara volt. Színházi zenéket írt többek között az Új Színház, a Radnóti Színház, a Vígszínház és a Nemzeti Színház előadásaihoz. Legendás előadása a Dalok Közép-Nirvániából egyszerre volt zseniális színház és koncert, ahogy az új est is szcenírozott koncert-előadás lesz, melyet a régi barát és munkatárs, Vörös Róbert rendez. A Pest fölött az ég zenéjét Kamondy Ágnes, szövegeit Kamondy Ágnes, Karafiáth Orsolya, Kiss Llászló, Li Jü császár, Müller Péter Sziámi és Simon Márton írták.

A kiváló zenészekből és énekesekből álló együttes kamarazenekari érzékenységgel lélegzik együtt, kifinomultság és drámai erő kettőssége jellemzi előadásukat.  Közreműködik: Kamondy Ágnes – ének, Roszik Hellahegedű, ének, Ádám Rita ének, Darvas Benedekzongora, Keszei Krisztiángitár, Vajdovich Árpádbőgő, basszusgitár, Gyenge Lajosütőhangszerek, Dudás Zsomborütőhangszerek

Café Budapest Művészeti Fesztivál, A38 Hajó koncerterem, október 5. 20.00