Megjelent Boggie új klipje! - Socfest

Megjelent Boggie új klipje!

Megjelent Csemer Boglárka, Boggie Run to the river című számához készített klipje, melyet a Parfüm alkotócsapata, a The Soup készített, de ezúttal egy teljesen más stílusban.

A klip főszereplői, Orosz Ákos és Gyöngy Zsuzsa színművészek. A munkásszállón élő család tizenéves kislányát pedig Szeles Katalin alakítja.

A dal arról szól, hogyan nem szabad feladni. Hinni kell abban, hogy ki lehet törni a legnehezebb élethelyzetekből is, még akkor is, ha kevés erre a példa, megtörténhet.

Boggie szeretett volna visszatérni gyerekkorának meghatározó helyszínére, Csepelre. A videóklipet is itt forgatták. A történet és a képek is azt mutatják meg, hogy milyen, amikor egy reménytelennek tűnő közegben nő fel egy kislány. Hogy sikerül-e neki kitörni innen, azt nem tudjuk. De az biztos, hogy fontos beszélnünk ezekről a gyerekekről és a családjaikról.

A klip kendőzetlenül tárja fel a 2018-as magyar valóságnak azt a szeletét, amiről nem szokás beszélni: a munkásotthonokban, egyszobás „lakásokban” nyomorgó, sokszor vidékről a munka miatt Budapestre felköltözött családokat mutatja be. Ők azok, akik 2018-ban is ilyen kényszermegoldásokhoz nyúlnak, hogy ne kerüljenek az utcára, és hogy ne kelljen a családoknak egymástól elszakadva élniük.

Koncert

Facebook esemény

Boggie október 24-én tartja 5. születésnapi koncertjét az A38 hajón. Csemer Boglárka Boggie énekes dalszerző a legnagyobb sikereket és különböző izgalmas történéseket szeretné megünnepelni a közönséggel a koncerten. A Parfüm hozta nagy áttörés óta, Boggie az Euróvízión 2015-ben, majd idén januárban Texasban képviselte Magyarországot az SXSW fesztiválon. Ezek mellett a nagy mérföldkövek mellett olyan sikerekre is nagyon büszke az előadóművész, hogy 2015-ben megkapta a Fonogram-díjat, illetve sikerült elindítania egy kortárs verseket feldolgozó eseménysorozatot, aminek a tervek szerint hamarosan egy új album lesz az eredménye.

A Koncert linkje: https://www.a38.hu/hu/program/boggie-hu-16054