Beszélgetés egy fröccspadon – paloznaki interjú Peet-tel

Az idei Paloznaki Jazzpiknik nyitó napján – stílszerűen nem sör, hanem fröccspadon ülve – Ferencz Péterrel, azaz Peet-tel beszélgettünk közvetlenül a Peet Project fellépése előtt.

Csizmadia Attila: Itt vagyunk a Paloznai Jazzpikniken közvetlenül a fellépésetek előtt. Az első kérdés adott, mert ti írtátok, adjátok elő a Piknik himnuszát, az On My Way-t. Ki kért fel titeket, és mi volt a dalszerzésnél az inspirációtok?

Ferencz “Peet” Péter: A szervezőgárda kért fel a Jazzpiknik himnusz megírására. Kora tavasszal érkezett a felkérés, és nagy meglepődéssel fogadtuk. Jó értelemben összeugrott a gyomrunk, mert tudtuk, hogy az eddigi első és egyetlen Jazzpiknik himnuszt Fábián Juliék szerezték.

Ikonikus himnuszként tekinthetünk a Fábián Juli és Zoohacker által jegyezett dalra?

Igen, Jazz and Wine címmel. Egy év ki is maradt, nem volt a Jazzpikniknek himnusza Juli elvesztése miatt. Ehhez képest jött a nehéz feladat, hogy folytassuk a hagyományt.

Igen, annak, Jazz and Wine címmel. Egy év ki is maradt, nem volt a Jazzpikniknek himnusza Juli elvesztése miatt. Ehhez képest jött a nehéz feladat, hogy folytassuk a hagyományt.

Fábián Juli személye miatt egy plusz felelősséget éreztetek?

Igen. Meghánytuk, vetettük a dolgot, és amikor leülepedett bennük a helyzet, akkor rájöttünk, hogy semmi félnivalónk nincsen, mert már kétszer játszottunk a Jazzpikniken. Ismerjük a rendezvény hangulatát, és átérezzük azt a missziót, amit a szervezők közvetíteni szeretnének. A szervezők pedig nem vártak tőlünk mást, mint azt, hogy magunkat adjuk. Azért kértek fel minket, mert szeretik a Peet Project zenéjét, és azt a világot, amit egy dinamikus fesztivál himnusszal hozhatunk. Az első ötletet, ami kijött belőlünk, azonnal rögzítettük. Nem akartunk mást, mint ennek a rendezvénynek a kulturális és kulináris élményeit, hangulatát „átlagolni”, és becsomagolni egy három és fél perces dalban, és azt átitatni Peet Project-es ízzel. Ezt meg is tettük, és a szervezők első hallásra azt mondták, hogy tökéletes megfelel nekik.

Tehát nem volt megrendelés íze a dolognak.

Nem, mert nem volt olyan érzésünk, hogy komfort zónán kívül kellett volna dolgoznunk.

Amikor pár éve koncerten láttalak titeket, első reakcióm az volt, hogy ez nem egy magyar zenekar. Azt gondoltam, hogy eltévedtetek. Érti a magyar közönség ezt a nagyon amerikai zenét?

Igen. Nyilván, akik eljönnek a koncertjeinkre, vagy ilyen jellegű rendezvényekre, mint a Jazzpiknik, ők értik ezt a zenét. Az igaz, hogy a miénk erősen rétegzene, de aki érti, az nagyon szereti. Ez a réteg szerencsére erősen szélesedik Magyarországon.

A réteg a szélesítését missziónak tekintetitek?

Abszolút. Már tíz éve csináljuk. Tulajdonképpen a Jazzy Rádió csak 2-3 évvel idősebb, mint a Peet Project, és nagyjából együtt haladunk azon az úton, hogy ezt a stílust aktívan képviseljük Magyarországon. 2009-ben a Jazzy Dalversenyt megnyertük, és tulajdonképpen azóta egymást próbáljuk erősíteni abban, hogyan lehet emberről emberre megragadni azt a közönséget, akik keresik az igényes szórakozást. Ne adj isten, nem mulatós zenére, hanem Earth, Wind & Fire-re, vagy Kool & The Gang-re buliznak.

Nem rég készítettem interjút a Király családdal, akik azt mondták, hogy Magyarországon hátrányban van az az előadó, akinek nincsenek magyar nyelvű dalai. Igaz ez rátok is?

Ez így van, mi is érezzük ezt. Eredetileg instrumentális zenekarként kezdtük, aztán elkezdtem énekelni a koncerteken és azt láttuk, hogy ez nagyon működik a közönség felé. Az énekre és a verbális kommunikációra is szükség van, de arra jutottunk, hogy a szövegek angolul legyenek. Egy-két magyar nyelvű dalunk van csak. Ez annak köszönhető, hogy ez a műfaj nagyon esetlenül hangzik magyarul, a nyelvünk más jellegű lüktetése miatt. Az angol nyelv úgy lüktet, mint ez a zenei műfaj, és egymást erősíti a nyelv és a zene. Ezért az ötleteink is angolul jönnek. Egyetértek a Király Lindával és Viktorral abban, hogy ha popipari paripára akarunk ráülni Magyarországon, akkor érdemes a magyar nyelvű felvételekre is koncentrálni, hiszen vannak jogszabályi kötöttségek a magyar rádiózásban, ami alapján meghatározott arányban kell magyar nyelvű dalokat játszaniuk. Ezért vannak erre a célra magyar nyelvű „Jolly Joker” dalaink, de csak akkor csinálunk magyar dalt, ha jól is szól, amúgy maradunk az angolnál. Egyébként sok rádió előszeretettel játssza az angol dalainkat.

A hegedülést klasszikus zenei tanulmányokkal kezdted?

Igen. A hegedű egy klasszikus hangszer és csakis klasszikus alapokból lehet kiindulni a zenei tanulmányok során. A népzenéből jobban át lehet térni a jazzre, de ha nincsenek meg azok a klasszikus fegyelmezett technikák, amiket a sok ujjgyakorlat és skálázás közben elsajátítunk, akkor nem lehet éveken keresztül stabilan jól hegedülni. Nagyon nagy fegyelmet szedtem össze az alatt a 14 év alatt, amíg a klasszikus hegedülést tanultam. 4 éves koromban kezdtem hegedülni és 18 éves koromig elvégeztem az alap- és továbbképzést a klasszikus hegedűn. Versenyekre jártam, rengeteget léptem fel klasszikus formációkban, duóban, trióban, kvartettben és aztán szépen lassan kezdtem átnyergelni a könnyűzenére. 18 évesen bementünk a stúdióba és akkor készült el az első albumunk.

Most is hallgatsz klasszikus zenét?

Abszolút. Nem szabad a gyökereket elhagyni, és a gyakorlásban is ott kell lennie folyamatosan a klasszikus zenének.

Amikor először hallottam a Peet Projectet, önkéntelenül eszembe jutott Deseő Csaba Funky hegedű című dala a 70-es évek végéről. Hatott rátok a zenéje, van vele kapcsolat?

Hogyne! Sőt! Nagyon belenyúltál, mert az új lemezünkre közös dal készült Deseő Csabával, aki idén ünnepli a 80. születésnapját. Rávették Deseő Csabát arra, hogy kezdjen el újra koncertezni, és születésnapi turnét csinál. Klubkoncertjei vannak, és fesztiválokon is fellép az idén. Fogunk vele játszani, és azt a közös dalunkat, ami az ősszel megjelenő új albumunkon hallható, szeptember 7-én, a Magyar Jazz Napján közösen fogjuk vele előadni. Készült a dalból videoklip is, amit a közös stúdiózás alatt vettünk fel. Funky dalt csináltunk természetesen. Deseő Csabával már volt forró drót, mert figyelt minket, járt a koncertjeinkre. Nagyon drukkol nekünk, mert azt a küldetést visszük tovább, amit ő a70-es, 80-as években nagy erőbedobással csinált. Ezért kerestem meg azzal vad ötlettel, hogy ő most 80 éves, mi meg átlag 29 évesek vagyunk, de valahogy tegyük össze amink van a funky műfajban, és ebből egy őrületes dal született. Deseő Csaba elképesztő funky hegedűszólót játszik a dalban.

Tulajdonképpen a stafétát veszed át tőle és viszed tovább?

Megtiszteltetés ezt így kimondani, és érzem is ennek a súlyát. Ő is azt mondja, hogy tovább kell vinni a stafétát, és emiatt drukkot is érzek magamban, de azt gondolom, hogy erre nagyon nagy szükség van. Az emberek éheznek erre a stílusra és sokan asszociálnak Deseő Csabára a zenénk kapcsán.

Jól hallom, hogy erős a 70-es évekbeli Motown hangzás hatása a zenétekre? Kérdezem ezt annak a fényében, hogy itt a Jazzpikniken The Jacksons előtt léptek fel.

Hogyne. A 70-es évek funky zenéje, a Motown stílus, a soul, a funk, az R&B korai időszaka a Peet Project gyökereit jelentik zeneileg, annyi különbséggel, hogy megpróbáljuk a mai mainstream hangzásokat fűszerként hozzáadni ahhoz az alapanyaghoz, ami a Motown stílusból táplálkozik. Így próbájuk a zenénkkel a mai fiatalokat elérni. Az a tapasztalat, hogy akihez eljut a zenénk, az nagyon szereti. Nagyon sokan hoznak a mai napig Motown alapokat az elektronikus tánc- és a popzenében. Minden könnyűzenének ez a gyökere, és ezért nem idegen a fiataloknak a mi hangzásunk.

Ha csak egy zenészt, előadót mondhatsz most arra kérdésemre, hogy ki volt a fő inspirálód abból a korszakból, akkor kit mondasz?

Hú, ez egy nagyon jó kérdés! Egyetlent borzasztó nehéz mondanom.

Jó, legyen több.

Az Earth, Wind & Fire, a Kool & The Gang, a Jackson 5, Commodores, akik ezt a műfajt nagyon magas szinten művelték. A zenénkben fellelhető a Mezzoforte erős hatása is, amit meglepő módon az amerikaiak kevéssé ismernek, mert szinte soha, vagy ritkán jártak a tengerentúlon. A modern úttörők közül ki tudnám emelni Candy Dulfert, aki nagyon meghatározza és inspirálja a zenénket. A stílus mesterét, tanárát is említenem kell, Maceo Parkert, aki szombaton fog fellépni itt Jazzpikniken. Sokan nem tudják, hogy Maceo Parker volt Candy Dulfer mentora, és ha valaki meghallgatja Dulfer szaxofonázását, akkor az erősen Maceo Parker-es hangzás. Őket tudnám kiemelni.

Még fiatalok vagytok, de már komoly amerikai sikereitek vannak, szinte csoda módon. Hogy kerültetek be abba zenei vérkeringésbe, ahol elképesztően nagy konkurencia?

Csodák nincsenek. Eleinte mi is csodának fogtuk fel, aztán sokat beszélgettünk kinti zenészekkel, szervezőkkel, prominens világsztárokkal és rájöttünk arra, hogy éhesek arra, hogy fiatalok csinálják ezt a műfajt. Arra is, hogy zenekar vagyunk, mert a szólóelőadókból kint is Dunát lehet rekeszteni. Ez mind kuriózumnak számít Amerikában úgy, hogy olyan minőségben zenélünk, amely az amerikai rendezvényeken megállja helyét. A másik dolog, hogy mi ugyan igyekszünk úgy zenélni, mint az amerikaiak, de mégis benne marad a zenénkben az európaias, „fehéres”, kicsit magyaros hangzás. Ezt mi nem érezzük, viszont az amerikaiak ezt meghallják, és egzotikumnak érzékelik, és ez leválaszt minket az ottani kínálathoz képest.

Meghallják az egyediségeteket?

Igen, és ez nem csak a hegedű miatt van, mert akkor is hallanák az egyediséget, ha nem lenne benne a hangszerem a zenében. Ennek az egyediségnek köszönhető, hogy rendszeresen visszavárnak minket a tengerentúlra. Hat éve járunk ki, és újabb és újabb szervezőket, zenészeket ismerünk meg. Barátságok lettek kollegiális viszonyokból, közös dalokat készítettünk világsztárokkal, akik viszik a hírünket újabb rendezvényekre. A szervezők vérfrissítésnek tekintik azt, ha meghívnak minket. Tehát nincsenek csodák, mert nagyon tudatos munka van az amerikai sikereink mögött. A menedzserünk és kiadónk egy személy és Farkas Zoltánnak hívják. Fontos, hogy megemlítsem őt, mert Zoli tulajdonképpen tiszteletbeli hatodik zenekari tag, akivel a kezdetektől fogva együtt csináljuk a Peet Projectet. Mindenhol, jóban-rosszban ott van velünk. Már az első albumunknál mondta, hogy azt promóciózni kell Amerikában is, áldozni kell rá időt, energiát, pénzt. Azt is mondta, hogy a zenekarnak ez a „gazdasági értelme”, mert Magyarországon lehet vágyálmokat kergetni, de ez itthon nagyon rétegzene. Lehet tágítani ezen a rétegen és tágul is, de konkrét anyagi célokat elérni csak a tengerentúlon lehet, ahonnan ez a zene származik. Albumról albumra csináltuk egy ideig, még eredmény nélkül, amikor jött egy email, amiben felkérés volt egy floridai fesztiválra, amiről kiderült, hogy az egyik legnagyobb smooth jazz fesztivál Amerikában. Szombati napon, mindjárt a fő fellépő és tízezer ember előtt kaptunk lehetőséget. Akkor jöttünk rá, hogy miről beszélt addig a menedzserünk. Türelmesen kell horgászni, amíg rá nem harap a csalira egy nagy hal. Azt nem gondoltuk, hogy ekkora hal fog ráharapni…

Milyen volt kilépni a színpadra a tízezer ember elé?

Remegett a lábunk, de nagy nyitottsággal fogadta a kinti közönség a zenénket. Ebben más az amerikai közönség, mert őszintén befogadó. Kíváncsi fülekkel és tekintetekkel találkoztunk. A második-harmadik daltól kezdve úgy ment a koncert, mint kés a vajban, amitől teljesen megnyugodtunk. Ez itthon is megtörténik, csak ott hatványozott módon, mert ott olyan energiákat kapunk vissza közönségtől, hogy feldobottan megyünk le a színpadról. Ez a Jazzpiknik közönségére is igaz.

Felmerült bennetek az, hogy a sikereitek miatt az USA-ba tegyétek át az életeteket?

Sokat győzködtek minket erről. A legnagyobb győzködő a zenészek közül Dave Koz, aki az óceánjáró hajóján tartott jazz fesztiváljára rendszeresen meghív minket. Dave a privát beszélgetéseink során sokszor felhozza ezt a témát, és azt kérdezi: „Gyerekek, miért nem hagyjátok ott azt az országot?” Három mondattal le szoktuk rendezni ezt a beszélgetést. Én azt gondolom, hogy nem véletlen, és célja van annak, hogy ide születtünk. Érezzük is ezt a célt, és azt gondoljuk, hogy nem szabad menekülőre fogni az életünket. Nem azért csináljuk a zenélést, hogy luxus villánk és szökőkutunk legyen. Ha összejön, akkor nagyon örülünk neki, de mi tiszteletbe tartjuk a Gondviselés döntését, azt, hogy mi ide születtünk, és nekünk itt kell alkotni.

Az is csak itthon történhet meg veletek, hogy megkapjátok a felemelő feladatot Fábián Juli elvesztése után…

Igen, ez így van…

A rádiók rátalálnak a dalaitokra?

Rátalálnak, de néha segíteni kell nekik ebben. Ha meghallják a dalainkat, akkor nagy szeretettel játsszák. A Jazzpiknik himnuszra például a Manna FM annyira ráharapott, hogy a legmagasabb szintű rotációban játssza. Nyilván küzdünk azzal a rádiós jogszabállyal, ami a magyar nyelvet támogatja. Alapvetően úgy látjuk, hogy nagyon nyitott ránk a magyar média.

Európa más országaival hogy álltok?

Az még nehéz terepen nekünk. A nyugat-európai szervezők kevésbé nyitottak, mint az amerikaiak, ugyan már egyre fejlettebb a zenei kultúra, de még törnünk kell a jeget. Voltak már fellépéseink, visszajárunk nyugat-európai országokba, de inkább klubokba, mint fesztiválokra. Legutóbb Brüsszelben játszottunk, voltunk Svájcban, ahova rendszeresen visszajárunk. Szeretnénk eljutni a nyugat-európai fesztiválok színpadjaira is. Előbb-utóbb ez is be fog jönni.

Az utolsó albumotok a The Bad Boys of Budapest 2 éve jelent meg. Abban dance-es és pop-os dalok is megjelentek, sőt – jó értelemben – slágeres szerzemények. Ezt az utat jelöltétek ki magatoknak?

A The Bad Boys of Budapest albummal valóban jobban kísérleteztünk a popos, dance-es vonallal, mint korábban, de csak pár dal erejéig. A többi nóta hozza a modern smooth jazz stílust. Az új, hatodik lemezünk, ami már tulajdonképpen készen van és ősszel fog megjelenni, azon több lesz a hagyományos smooth jazz és funk dal. Kevesebb lesz az olyan elektronikus „kilépés”, mint a The Bad Boys of Budapest lemezen. Az új albumon is fel fogunk vonultatni jó pár világsztár vendéget, és olyan magyar legendát is, mint Deseő Csaba.

Amerikai sztárokkal dolgoztok együtt. A magyar jazz szakmával milyen a kapcsolatotok?

Jól vagyunk, de nem feltétlenül a klasszikus jazz világából vannak a vendégzenészeink. Gáspár Laci a példa, aki ugyan pop sztár, de nagy rajongója annak a stílusnak, amit mi játszunk. Deseő Csaba is egy funky dalban működik közre, és nem egy jazz-esben. A Magyar Jazz Napján ott leszünk, ahova előszeretettel hívnak minket, és lesz még egy meglepetés vendégünk, aki ütőhangszeres, de erről nem akarok többet elárulni. A Magyar Jazz Napján megálltuk a helyünket, a közönség nagyon élvezte a koncertünket, és remélem, hogy idén is így lesz.

The Jacksons előtt léptek fel itt a Paloznaki Jazzpiknik nyitó estéjén. Ez mit jelent számodra?

Hála Istennek már vannak azzal kapcsolatban amerikai tapasztalataink, hogy a back stage-ben világsztárokkal futunk össze. Érdekes, hogy az Incognito szinte minden évben játszik Magyarországon, viszont itthon soha nem léptünk fel egy színpadon, de tavaly Los Angeles-ben az Incognito előtt játszottunk és ezért egy öltözőbe kerültünk. Azon poénkodtunk, hogy sokat járnak Magyarországra, mi meg onnan jöttünk, és Los Angeles-ben futunk össze. Azt azért nem mondom, hogy hozzá vagyunk szokva az ilyen helyzethez, mert az elképesztően nagy élmény, hogy The Jacksons előtt játszhatunk. Szürreális dolog, hogy ez pont itthon történik meg velünk, és az, hogy ekkora világsztárokkal osztozunk a back stage-en.

Az imidzs építésetek nagyon tudatos tűnik.

Ahogy öltözünk, ahogy beállunk a fotókon? Az pedig az esetek 90 %-ban spontán történik meg.

Közösen találjátok ki az imidzseteket?

Igen, abszolút zenekari találmány mindig.

A zeneszerzés is közös?

Valaki hozza az ötletet, a stúdióban öten kezdjük el kibontani, és mindenki hozzáteszi a sajátját. Nyilván van, akiben jobban benne van a dalszerzői véna, és van akiben kevésbé, de valamilyen szinten mindenki belepakol a közösbe.

Az éneklést tanultad?

Kényszerből kezdtem el, mert mondták a srácok, hogy énekeljek el pár dalt a koncerten. Mondtam, hogy nem vagyok énekes, ők meg azt mondták, hogy nem baj. Így kezdődött. Jól reagált a közönség, de ha három dalt elénekeltem, már el is ment a hangom, mivel nem tanultam hangképzést. Székesfehérváron volt egy klubkoncertünk, ahol odajött egy énektanár hozzám. A lány a Kodolányi Jazz tanszakon tanult éneket. Azt mondta, hogy jó hangom van, de hallja, hogy nincs meg hozzá a hangképzésem. Felajánlotta, hogy foglalkozik velem. Eljártam hozzá az egyetemre és hangképzést tanultam tőle, de semmilyen más énekiskolát nem végeztem. A mai napik szükséges kiegészítésnek tekintem az éneklést a zenélés mellett.

Igazi frontember típus vagy. Ez érzed?

Ezen nem gondolkodom egy percig sem. Nagyon figyelem a közönség reakcióit, ösztönösen csinálok mindent, és abban nem korlátozom magam.

Nagyon együtt élsz a közönséggel.

Hát ezért csináljuk az egészet, ez a koncert lényege, mindent ez az energia mozgat. Az a lényeg, hogy érzi magát közönség. Fontos, hogy milyen élményekkel megy haza, volt-e felé kommunikáció, interaktív volt-e amit átélt. A mi műfajunknak interaktívnak kell lennie. Nem kel túltolni a biciklit, de valamilyen szinten folyamatosan kapcsolatot kell tartani a közönséggel.

Úgy érzed, hogy a helyeteken vagytok a Peet Project-tel?

Igen, nagyon jól érezzük magunkat.

További sok sikert kívánok ehhez.

Köszönöm.