Petik Tibor, a Socfest szerzője
Petik Tibor

Petik Tibor

Alapító, szerkesztő, webmester

Nekem a Socfest egy megvalósult álom, egy saját gyermek. Óvom és védem, hogy mindig megmaradjon trendinek, fiatalosnak és szexinek, és folyamatosan fejlesztem, mert a tudása egyedülálló!
ptibor@socfest.hu

20 éves az Ékszerelmére

Az ezredfordulót és egyik legismertebb lemezét, az idén 20 éves Ékszerelmére albumot idézi meg ősszel a Quimby. A kilenc állomásos turné novemberben indul, a turné során pedig a zenekar nem csak a lemez dalait játssza végig, de az akkori partik hangulatát is visszahozza, a közönség segítségével pedig elkészíti online emlékalbumát is. 

Petik Tibor | Zene | 2019. szeptember 24

Az ország legnagyobb alternatív gurulóeszköz-felvonulását rendezik Budapesten

Az ország eddigi legnagyobb és leghosszabb gurulóeszköz-felvonulását szervezik a fővárosban. A résztvevők a Hősök terén gyülekeznek 2019. október 5-én és Újvári Péter gurulónagykövet vezetésével, rendőri biztosítással 15.30 órakor 10 kilométert tesznek meg Pesten, majd Budán. A rendezvény fő célja, hogy még mélyebben tudatosítsa a városokban élőkkel, hogy mindenféle guruló eszköz kiváló és gyors módja a…

Petik Tibor | Sport | 2019. szeptember 24

A Sziget egy nagy cirkusz

A Cirque du Sziget évek óta töretlen népszerűsége bizonyítja, hogy a fesztivál sokak számára elképzelhetetlen az újcirkuszi előadások nélkül. Idén ismét a különlegességek rajongóinak kedvez a Sziget, hiszen a hazai művészek mellett Kanadából, Etiópiából, Franciaországból, Indiából, Finnországból, Dél-Koreából, Németországból és Argentínából is hívtak fellépőket.

Petik Tibor | Sziget | 2019 | 2019. július 29

Nagyszínpadon a Love Revolution

A Sziget két éve hirdette meg a “Love Revolution” kampányt, zászlajára tűzve a fenntarthatóság fontosságát, az emberi jogokat, elitélve a háborút és a fegyverkezést, szót emelve a bőrszín, vallás, vagy akár nemi identitás miatti kirekesztés ellen. Kádár Tamás főszervező elmondta, „A Sziget történetében idén először úgy szeretnénk felhívni a figyelmet a Love Revolution legfontosabb ügyeire,…

Petik Tibor | Sziget | 2019 | 2019. július 23

Eszméletlen Boat Party lesz a Soundon!

Minden eddiginél impozánsabb lineuppal fut ki a Balaton Sound hajós bulisorozata. A fesztivál ideje alatt minden nap erősen limitált Boat Party-kon szórakozhatnak azok, akik még a fesztivál területén található programdömpingnél is többre vágynak. Különleges, nappali szettekkel érkezik a techno és house szcéna élvonala: Dubfire, Hernan Cattaneo, Matador, Monika Kruse, Alle Farben és egy extra drumandbass…

Petik Tibor | Balaton Sound | 2019 | 2019. június 28

Aladdin reloaded

A Disney az utóbbi időben rápörgött a régi, népszerű rajzfilmek “élőszereplős” verzióinak elkészítésére. Eddig nem találtam olyat köztük, ami kifejezetten érdekelt volna, de az Aladdinra, mint régi kedvencre nagyon kíváncsi lettem.

Petik Tibor | Film | Kritika, Mozi | 2019. június 09

Vihar az űrből

A világ szintű katasztrófák mindig is foglalkoztatták a filmeseket, különösen azok, amikhez kellő aktualitást is lehet párosítani. Ilyen volt például a Maják által megjósolt világvége, ami okán 2012-ben A-tól Zs-ig, minden filmes kategóriában született film. 

Petik Tibor | Film | 2018. december 13