állásinterjú - Socfest

állásinterjú

7 túlélési tanács álláskeresőknek

Ahhoz, hogy biztosan eljussunk egy állásinterjúig, rengeteg időt és munkát kell fordítani a pályázatunk összeállítására és a felkészülésre. Ezekhez adunk most néhány tanácsot.

Varga Kriszti | Egyéb | 2014. május 13

Színház a nappalidból

Egy-egy hétköznapi probléma háromféle kimenetelét láthatja a közönség a Megoldások Szobaszínháza előadásain a Púder Bárszínházban. November 19-én a Feleségem a Főnököm című darabot adták elő. Turánszky Edinával és Szabó Attilával beszélgettünk.

Varga Kriszti | Színház | 2013. november 25

Beck Tanár Úr kérem!

A tiniknek Beck Zoltán neve hallatára biztosan egy zenekar jut eszébe. Kórusban kezdenék énekelni a Bogozd ki-t, vagy a Dadog-ot. A PTE BTK-ra járó diákok kis csoportjának azonban megadatott, hogy a 30Y énekesét tanárként, a katedrán is hallgathassák.

Varga Kriszti | Egyetemi élet | 2012. november 22

Az Erasmus változásai az elmúlt 25 évben

Az Erasmus Student Network (ESN) szervezete által és intézményi koordinátori segítséggel próbáltuk meg kideríteni, mik voltak az Erasmus program 1987-től 2012-ig tartó történelmének főbb mérföldkövei, hogyan alakult az ösztöndíj társadalmi elfogadottsága hazánkban, továbbá kik utazhattak régen és ma. Kommunikációs és informatikai forradalom Magyarországon 1997-ben vezették be az Erasmus ösztöndíjat. Ekkor még létezett a várólista fogalma,…

Facsády Orsolya | Erasmus | 2012. szeptember 30

A felsőoktatásból a munka(nélküliség) világába

Sokat olvashatunk arról, milyen kötelezettségeink vannak tanulmányaink megkezdése előtt, közben vagy alatt, keveset hallani viszont a diploma megszerzése utáni teendőkről. Mire jó a Start kártya, hogyan kell magunknak fizetni a TB-t és mely támogatástípusok járnak, ha meló hiányában küszködünk. Utánajártunk annak is, mit kezdjünk álláskeresőként Angliában. Orvosi ellátás, vagy elővigyázatosság? Amikor a kezünkbe kerül az…

Facsády Orsolya | Egyetemi élet | 2012. július 13