A felsőoktatásból a munka(nélküliség) világába - Socfest

A felsőoktatásból a munka(nélküliség) világába

Olvasási idő: 3 perc

Sokat olvashatunk arról, milyen kötelezettségeink vannak tanulmányaink megkezdése előtt, közben vagy alatt, keveset hallani viszont a diploma megszerzése utáni teendőkről. Mire jó a Start kártya, hogyan kell magunknak fizetni a TB-t és mely támogatástípusok járnak, ha meló hiányában küszködünk. Utánajártunk annak is, mit kezdjünk álláskeresőként Angliában.

Orvosi ellátás, vagy elővigyázatosság?

Amikor a kezünkbe kerül az egyetemi vagy főiskolai végzettséget igazoló papír, semmi másra nem vágyunk, mint hogy belevessük magunkat a néha hónapokig tartó ünneplésbe. Eszünkbe sem jut, hogy az államvizsga után már senki nem gondoskodik rólunk, mindent magunknak kell intézni. Első lépés például, hogy hallgatói jogviszonyunk megszűnésének konkrét időpontjához 45 napot hozzáadva kiszámoljuk azt a dátumot, amelytől kezdve kötelesek vagyunk havi 6390 forintot (vagy napi – mert úgy is lehet! – 213 forintot) társadalombiztosítás gyanánt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kezére bocsátani. Vannak, akik munkakeresés alatt inkább „vigyáznak” magukra, és ezt az összeget figyelmen kívül hagyják, hiszen életveszélyes helyzetben mindenképpen segítségünkre kell, hogy legyen a mentőszolgálat. EU-s biztosításnál ellenben figyeljünk oda, mert az itthoni TB-passzivitás a kék kártyára is kihat!

Kinek jár a munkanélküli segély?

A Munkaügyi Központokba való bejelentkezéskor számítsunk a legrosszabbakra. Általában mindenhol van egy nap a héten, amikor csak az első jelentkezők és a munkáltatók számára tartanak ügyfélfogadást. Erre a dologra ügyeljünk, különben hazaküldenek! Vigyünk magunkkal mindent: bizonyítványok, igazolványok, okmányok, stb., és készüljünk fel akár többórás várakozásra is. Munkanélküli segélyt, vagyis álláskeresési járadék akkor kaphatunk, ha az álláskeresővé válásunkat megelőző három éven belül legalább 360 napot dolgoztunk már. Ennek összege legalább a minimálbér (idén 93 ezer forint) 60%-a, azaz 1860 forint, maximum pedig 4280 forint/nap. Ha hivatalosan nem dolgoztunk még sosem, mindössze a rendszer adatbázisába kerülünk bele, aminek következtében kötelesek vagyunk álláskeresési tanácsadásokon és állásbörzéken részt venni, valamint bizonyos időközönként a megkeresett munkáltatók adataival kitöltött naplónkat bemutatni. Folyamodhatunk TB-támogatásért, amit az önkormányzat biztosíthat számunkra egy vagyonnyilatkozat (lakás-, üdülő-, vagy gépjárműtulajdon feltüntetése) fejében.

Angliában a legális munkavállaláshoz két dologra van szükség: fényképes igazolványra és national insurance kártyára. Ahhoz, hogy hozzájussunk ehhez, egy interjún kell részt vennünk, amelyre időpontot telefonon vagy neten igényelhetünk. „A személyesen feltett kérdések nagyon egyszerűek: mikor és milyen céllal jött Angliába, mik a tervei, hol lakik, stb. Ha bármi nyelvi probléma felmerül, segítenek. Számolni kell azzal, hogy Londonban akár egy hónapot is várni kell rá az időpontra, és egy újabbat a dokumentum kézhezvételére. Maga a kártya különben nem fontos, csak a national insurance szám, amihez valamivel előbb hozzájuthatunk.” – mondja Nóri, aki jelenleg az Egyesült Királyságban tartózkodik. Megtudjuk tőle, hogy a nagy-britanniai munkanélküli segély neve jobseeker’s allowance, ami külföldieknek éppúgy jár, ahogy a helyi állampolgároknak. Az igénylés feltételei az aktív munkakeresés és az ideiglenes lakcímmel, valamint national insurance számmal való rendelkezés. A munkakeresés folyamatáról az angolok is állandó beszámolót kérnek. „Az igénylés után egy interjún kell részt venni, amelynek időpontjáról telefonon tájékoztatnak. Itt minden szükséges információval el fognak látni. Ezt követően minden két hétben egy meghatározott időpontban meg kell jelenni, és beszámolni a munkakeresés állásáról. Ha részmunkaidőben (heti 16 óra vagy kevesebb) dolgozol, az erre vonatkozó kereseti igazolást is be kell tudni mutatni. A munkaügyi központ hol segítőkész, hol nem. Ez hely- és emberfüggő.” – állítja Nóri. A munkanélküli segély heti60 font (kb. 22 ezer forint), amely esetenként kiegészíthető lakhatási támogatással.

Előny a munkakereséshez

A Start kártyát sokan nem ismerik, pedig már 2006 októbere óta létezik Magyarországon. Célja a frissdiplomások elhelyezkedésének segítése a munkáltatót megillető adókedvezmények révén, amelyeket 9+3 hónapig lehet igénybe venni. A pályakezdő akkor jogosult a programban való részvételre, ha még nem töltötte be 25. életévét, vagy felsőfokú végzettség esetén a 30-at. A kártya csupán egyetlen egyszer váltható ki. A NAV-nál való igénylés napján lép életbe, ezért csak konkrét munkavállalási megbízásnál érdemes elindítani a folyamatot. Fontos tudni, hogy munkaszerződést csak a kiváltás másnapján írhatunk alá! Állásinterjún javasolt megemlíteni, ha még rendelkezünk a lehetőséggel, mert sok foglalkoztatónál előnyt jelent, a vállalkozói szférában hasonló módon, mint az állami munkahelyeknél.