Hiperkarma - Socfest

Hiperkarma

Élmények a Völgyből

Völgyjáró kis baráti körünk már hónapok óta vágta a centit, vártuk ezt a tíz napnyi szabadságot. Vannak olyanok is, akikkel csak évente erre az időre sodor össze az élet, mégis barátként tekintünk egymásra, és különös nosztalgiával idézzük vissza az elmúlt Völgyeket. Ez a fesztivál nem is igazán fesztivál, inkább egy baráti találkozó, évente ismétlődő momentumokkal,…

Mogyorósy Cintia | Művészetek Völgye | 2016. augusztus 08

Hajrá magyarok!

A Sziget Fesztiválköztársaságban a világsztárokon túl is van élet: idén több mint 200 magyar előadó lép fel az egy hét alatt. A fesztivál szinte összes színpadán lehet majd hazai ritmusokra bulizni, a Nagyszínpadtól kezdve egészen a kisebb, tematikus helyszínekig, míg a Petőfi Rádió – Telekom VOLT Fesztivál színpad kizárólag a magyar zenekarok rajongóinak fellegvára lesz.

| Sziget | 2016 | 2016. augusztus 05

Startol a Völgy!

Mától tíz napon át koncertek, színházi előadások, gyermekprogramok, kiállítások várják a Művészetek Völgyébe látogatókat. A három Balaton-felvidéki település, Kapolcs, Taliándörögd, és Vigántpetend utcáin több mint ezer kulturális programot tartanak majd. 

Mogyorósy Cintia | Művészetek Völgye | 2016. július 22

Melankólikus hadarás a Parkban

Van egy 16 éves zenekar Magyarországon akik alternatív rockzenéjével és olykor kegyetlen tempóban énekelt szövegeivel hozott létre valami egészen különlegeset. Ők a Hiperkarma, akik július 9-én, szombaton felpörgetik majd elkábítják a Budapest Park közönségét legújabb EP-jükön szereplő dallamaikkal.

Petik Tibor | Koncert, Programajánló | 2016. július 07

Kecskék és katarzis a VOLT-on

A Telekom VOLT Fesztivál teltházas napján a JANA Színpadon fellépő Fábián Juli & Zoohacker, Magashegyi Underground és a hiperkarma frontemberei a backstageben meséltek erről, mi több, Bocskor Bíborka még egy titkot is elárult friss klipjükről.

| VOLT | 2016 | 2016. július 06

Fesztiválok májusban

Eddig csak álmodozhattunk, olvasva a fesztiválok beharangozó cikkeit, de végre eljött a hónap, amikor elindul a szezon. Persze a májusi időjárás kellően szeszélyes, sőt az éjszakák sem olyan melegek, de akinek lételeme a szabadtéri szórakozás kezdhet készülődni, mert kezdődik. Ha még nem sikerült májusra bulit találni, akkor a hónap fesztiváljaiból biztosan találsz az ízlésednek tetszőt.

Petik Tibor | Fesztivál | 2016. április 28