-Bombaaaa!
A kócos kisfiú beugrott a medencébe, háta és feneke hangosan csattant a vízben. Az öreg kicsit kinyújtóztatta fájós térdét a kempingszékben, és felnézett. Csurom víz lett az újságja. Viaskodott magával, bosszankodjon-e vagy inkább örüljön a gyerekek örömének. Egy kislány szaladt a medence széléhez, billegve sétált a csempén, majd bedőlt a vízbe. A többiek nevettek. Az öreg mosolyogva sandított a feleségére, aki mellette ült, és ölében egy nyitott könyvvel, békésen szundikált. Pirosra lakozott körmein megcsillant a napfény, lábszárára furcsa foltokat rajzoltak a fák árnyai.
A házaspár minden héten két napot töltött a strandon, a keddet és a pénteket, mert ilyenkor kevesebb volt a vendég, találtak árnyékot, és a medencében is úszhattak. Ilyenkor a nő körülményesen felhúzta fejére az úszósapkát, komótosan lemászott a létrán a vízbe, és megkezdte a napi húsz hosszt. Mindig ennyit úszott, kedden és pénteken húsz hosszt. Korholta is a férjét, aki csak azért járt ki a strandra, hogy keresztrejtvényt fejtsen és ebédre egy jó nagy fokhagymás lángost egyen. Mióta kitört a vakáció, megszűnt a nyugalmuk, sehová sem tudtak menekülni a visongó gyerekek elől, mindenhol egy-egy síró, hófehérre krémezett kisbaba, vagy versenyt ugráló nagyobb gyerekek voltak. Néha dohogott egymásnak a két öreg, de végül mindig újra kimentek a strandra, felállították a két kempingszéket egy medence-közeli platán alá, olvasgattak, napoztak, és egymás arcát nézték a napfényben.
Miközben az öreg a csobbanó gyerekeket bámulta, azon gondolkodott, milyen érzés lehet így belevágódni a vízbe. Fővárosi gyerekként nem sokszor úszkált a Balatonban, később sem volt pénze sokat nyaralni. A fiúk Ausztráliába költözött, az unokák nagy szörfösök. A nagyszülők meg kijárnak a strandra.
Fél nyolckor, amikor a hangosbemondó először bemondta, hogy a strand fél óra múlva bezár, a gyerekek kimásztak a medencéből, és az öltözők felé rohantak. Tíz perc múlva már a kijáratnál tolongtak, szaladtak haza vacsorázni. A nő még mindig bóbiskolt, könyve lapjait összevissza hajtogatta az esti gyenge szél. Az öreg is szedelődzködni kezdett, előbb halkan összehajtogatta az újságját, szépen a táskába tette, lábait belebújtatta a gumipapucsba, feltápászkodott, és a medence széléhez lépdelt. Két méter, ugrálni tilos, hirdette a tábla, amit senki sem vett figyelembe. Az öreg tétován álldogált a csempéken, majd kicsúsztatta lábait a papucsból. Egy gondolatnyit hezitált, aztán belevetette magát a vízbe.
A jéghideg víz egyszerre szúrta és égette a testét. Azonnal megfájdult a levegővel teleszívott tüdeje, és rettenetesen fájt a talpa, amivel a vízbe csapódott. A víz alatti súlytalanságban kitárta a karjait, ízületes lábaival kalimpálni kezdett, ritkás haja fehér glóriaként lebegett a feje körül. Mire a felszínre ért, lüktetett a feje a fájdalomtól, szúrt a tüdeje, és a szíve úgy vert, mint amikor a felesége igent mondott a lánykéréskor. Mikor kibukkant, a nő ijedt arcát látta meg először, aki a medence szélén állt, lihegve, mert azt a néhány lépést is futva tette meg. Az öreg lesimította a haját, és intett a feleségének:
-Ugorj, Manyi, ez az élet!