Sulibuli - Socfest

Sulibuli

Olvasási idő: 2 perc

Én a Girnyóval igazából nem is akartam járni. Az csak úgy jött magától. Aztán arra gondoltam, hogy legalább gyakorlok a Felner Isti előtt, ne égjek már előtte, hogy még sose volt senkim, és még csókolózni se tudok. A Girnyó egyébként tényleg girnyó volt, rövid hajú, pattanásos, és magas. Neki is kilógott a feneke a farmerjából, mint a többi srácnak, csak ők menők voltak tőle, a Girnyó meg nem. De hát én se voltam egy Eszter, akinek állítólag már elsőben szerelmes levelet írtak a fiúk, úgyhogy mondtam a Girnyónak, hogy elmegyek vele a sulibuliba. Tényleg velem jössz?, kérdezte hitetlenkedve, én meg mondtam, hogy igen, és hogy szedje össze magát és találja ki, hogy miben jön. Girnyó elsápadt, és rájött, hogy nem tud mit fölvenni szombatra. Ezt onnan tudom, hogy amikor értem jött, a lógós farmerja volt rajta, meg egy piros ing, hónaljban két kis folttal. Egy piros inges srác elmegy a művközpontos tangó órán, de óriási égés egy sulibuliban, ahol lehetne menőzni. Ahogy így elnéztem a piros inges Girnyót, az jutott eszembe, hogy a Felner Isti biztos valami iszonyú menő cuccban lesz. Úgyhogy miniszoknyát vettem fel, meg topot, még ki is sminkeltem magam, hátha észrevesz. Amint odaértünk a sulibuliba, Girnyó lelécelt pisilni, én meg álldogálhattam egyedül, mint egy béna csaj. Legalább felmértem a terepet.

A buli nagyon izgalmasnak tűnt: az ebédlőt elsötétítették, valahonnan szereztek egy diszkógömböt is. A Totó keverte a zenét, akinek nagy tekintélye volt, mert hát ő már a nyolcadikat járta, ráadásul másodszor. Lehetett táncolni a Las Kethupra meg a Britneyre. A srácok itták a pancsolt borokat, valami zúzós zenét követeltek, a lányok meg álltak egy körben, és úgy tettek, mintha táncolnának. Két pohár bor után a Girnyó elég bátor lett ahhoz, hogy felkérjen lassúzni, majdnem röhögő görcsöt kaptam, ahogy egyik lábáról a másikra billegett. Közelről még rondább volt, mint általában, és egyszer még a keze is a fenekemre csúszott. Éreztem, hogy ez így nem lesz jó, mert mégsem normális, hogy az emberben azonnal feltolul a vacsorája, amikor a fiúja megfogja a fenekét, de végül ráhagytam. Ha neki ez jó, hát istenem, ő tudja.

A Felner Isti is lassúzott az Eszterrel, de ők csókolóztak tánc közben. És hiába volt sötét, láttam, hogy a Felner Isti nem lépett rá percenként az Eszter lábára. Bocsi, lihegte a fülembe a Girnyó, mikor tizenötödszörre lépett a lábamra, ezt pontosan tudom, mert számoltam. Arra gondoltam, hogy a Felner Isti egyszer engem is felkér, és megment a Girnyótól, de egész jól elvolt az Eszterrel meg a csókolózással, úgyhogy inkább erre gondoltam, mikor a sötétben a Girnyó nyálas száját éreztem az enyémen. Bámultam a diszkógömb fényeit és arra gondoltam, hogy ez nem is igaz, mert igazából a Felner Istivel csókolózom, de ez se segített, mert utána rögtön arra gondoltam, hogy ha a Felner Isti így csókolózna, akkor inkább vele se járnék. Mindjárt jövök, mondtam a Girnyónak, és otthagytam a fenébe, kimentem az udvarra, ahol éppen az Anna fuldoklott a cigitől, amit a fiúja adott neki.

Bámultam a csillagokat, és arra gondoltam, hogy ha ez a szerelem, akkor én nem kérek belőle. Aztán eszembe jutott, hogy nincsenek tökéletes emberek, férfiak se, úgyhogy visszabotladoztam anyu magas sarkú szandáljában a terembe, és miközben hallgattam a zenét, próbáltam utálni a Felner Istit, aki az Eszterrel jár és nem velem. Elhúztam a pulttól a Girnyót, bezsebeltem a haverjai elismerő pillantásait, és visszamentünk táncolni. Hetedikben nem lehet többet várni az élettől. Végül is a Girnyó egy fiú, akivel lehet járni. Az, hogy lehányt a buli után, mellékes.