Budapesti Táncfesztivál - Socfest

Budapesti Táncfesztivál

Olvasási idő: 3 perc

Két nemzetközi produkció, egy budapesti bemutató és két gála szerepel az április 27. és május 3. között megrendezésre kerülő Budapest Táncfesztiválon, a Nemzeti Táncszínház szervezésében. A nemzetközi kortárs táncélet egyik különleges alakja, Hofesh Shechter társulata, valamint a spanyol flamenco-virtuóz, Rojas&Rodriguez és a Nuevo Ballet Espanol lép fel a programban, amelynek része lesz a Szegedi Kortárs Balett Insomnia című előadásának budapesti bemutatója, a Tánc Világnapi Gála és 65. évfordulóját ünneplő Magyar Táncművészeti Főiskola nemzetközi táncgálája is.

deGeneration | forrás: groxpress

deGeneration | forrás: groxpress

A Budapest Táncfesztivált az izraeli származású londoni koreográfus, Hofesh Shechter nyitja meg április 27-én új előadásával, a deGeneration-nel.

“A darabot egy preview (elő bemutató) keretében láthatja a budapesti fesztiválközönség, mivel Shechter a párizsi Theatre de la Ville felkérésére a hivatalos bemutatót május 5-re készítette el a Theatre des Abbesses-ben” – mondta Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója.

A Budapest Táncfesztiválon ebben az évben kétszeresen is sor kerül az ünneplésre. Egyrészt megalapításának 65. évfordulójára emlékezik a Magyar Táncművészeti Főiskola, amelynek növendékei április 28-án megosztják majd a Fesztivál Színház színpadát neves – így a bécsi, berlini, drezdai, stuttgarti, ljubljanai, izmiri – táncakadémiák növendékeivel. Emellett idén is, mint eddig minden évben, április 29-én, a Tánc Világnapján a magyar táncélet szereplőit köszöntjük. Ezen a napon adja át szakmai elismeréseit a Magyar Táncművészek Szövetsége. A gála rendezője Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója.

Insomnia | forrás: szegedtourism.hu | fotó: Tarnavölgyi

Insomnia | forrás: szegedtourism.hu | fotó: Tarnavölgyi

Április 30-án táncolja Juronics Tamás új koreográfiáját, az Insomniát a Szegedi Kortárs Balett. “Az álmatlanság skizofrén, paranoiás tudatállapotain vezeti végig a nézőt az előadás, amely igazán izgalmas művészeti kihívásnak ígérkezik” – mondta Ertl Péter hozzátéve, hogy május 2-án és 3-án pedig a kilenc spanyol táncművészből és négy zenészből álló Rojas&Rodrigez és a Nuevo Ballet Espanol Titánium című produkcióját hozzák el a fővárosi közönségnek, amely a flamenco, a hip-hop és a street dance izgalmas fúziója.

A világ minden táncának ünnepe

large largehA balett meghatározó alakja, Jean-Georges Noverre francia táncművész születésnapját, április 29-ét választotta a Tánc Világnapjának 1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének Nemzetközi Táncbizottsága. Ettől a pillanattól, a világ minden táncának ünnepe ez a dátum. A nemzetközi táncnap egyik legfontosabb célja, hogy a mindennapi életben népszerűsítése a táncművészetet. Emellett ösztönözni kívánja a kormányzati szerveket, hogy minél nagyobb teret szenteljenek a táncnak az oktatási rendszerben az alapfokú oktatástól egészen az egyetemi szintig. Míg a tánc az egyetemes emberi kultúra szerves része, hivatali jelenléte, ehhez mérten világszerte alacsony. A Nemzetközi Táncbizottság sok éve azért dolgozik, hogy a táncművészet támogatására stabil alapokra tegyen szert az egyes országok egyéni szintjén is. Magyarországon a Tánc Világnapja ma már kiemelt művészeti esemény, számos táncfesztivál, tematikus rendezvényekkel, amelyen megmutatkoznak a hazai táncélet szereplői. Április 29-én, a Magyar Táncművészek Szövetsége gálát szervez, amelyen díjazzák a hazai táncélet kiemelkedő teljesítményeit, produkcióit és a táncművészeket.

Elegancia és minőség

Tudom, hogy túlzás egy Oscar Gálához hasonlítani a mi táncvilágnapi gálaműsorunkat, mégis, bizonyos szempontból azt szeretném, ha vendégeink és díjazottjaink hasonló hangulatba kerülnének, amikor fellépnek a Művészetek Palotája színpadára – halljuk Ertl-től.

A Magyar Táncművészek Szövetsége idén is a Tánc Világnapján, április 29-én adja át a táncművészeti díjakat és én, mint a gálaműsor rendezője, azt szeretném, hogy a művészeket e díjhoz és teljesítményükhöz méltóan tudjuk bemutatni. Számomra ezért is fontos, hogy – ha mondhatom ezt – még belsőségesebbé tegyük a programot, ezért a díjak átadására a hazai táncélet prominens személyiségeit kértem fel, házigazdának pedig Rátóti Zoltán színművészt sikerült megnyernem – folytatja.

A Tánc Világnapi Gálaest minden évben meghatározott keretek között zajlik, amelyben az est tartalmát az előző évi díjazottak fellépéseiből állítja össze a rendező.  Munkája leginkább az est hangulatában és dinamikájában mérhető.  Elegancia és minőség, ez a két jelző inspirálta az idei gálaestről alkotott elképzeléseket.