Fővárosi nyárindító bulik a nap alatt - Socfest

Fővárosi nyárindító bulik a nap alatt

Olvasási idő: 2 perc

A fővárosban is egymást érik a fesztiválok a nyár beköszöntével. Pár különlegesebb koncertről és buliról értesülhetsz ezek közül kurta kis ajánlónkból.

tilosmaratonIdén Június 5-től 13-áig ismét a Dürer Kert ad otthont az ország legnagyobb ingyenes zenei fesztiváljává terebélyesedett Tilos Maratonnak. A Tilos Rádió kilenc napos, adománygyűjtéssel egybekötött, térítésmentesen élvezhető fesztiválján. Minden nap más téma köré csoportosulva láthatunk és hallhatunk a koncerttermekben és a kerti színpadon, olyan előadókat, akik fellépéseikkel kívánták ápolni kapcsolatukat a rádióval és a rendezvénnyel , miközben a Roburból közvetítik a rádió élő adását. Foci bajnokság, biciklis felvonulás, divatbemutató, tombola, bográcsozás és kiváló magyar zenekarok tarkítják az egy hetes rendezvény programkavalkádját, amelyben mindenkinek erősen ajánlott megmerítkezni. Lesznek olyan napok, amelyeknek a jazz, a reggae vagy éppen a cigányzene a témája, míg másik napok inkább a birngázásról, a családról szólnak majd, hogy végül a zárónapon egy ún. “Tilos Selection Day-jel” eresszen útnak az ország egyik legremekebb hiánypótló rádiója a fesztiváljáról minket. A Tilos Maratont élőközvetítésen is követhetitek itt.

Június 8-án a stoner rock, heavy majd doom metal mezsgyéket koptató Saint Vitus eredeti énekesével kiegészülve érkezik az A38-ba, aktuális turnéállomására. Scott Rogers énekelt a los angeles-i banda harminc, harmincegy évvel ezelőtt megjelentetett első két albumán. A banda énekeseként az Obsessedből három album erejéig átpártolt Scott “Wino” Weinrich, majd egy újabb albumhoz a Count Raven énekese Christian “Chritus” Linderson adta a hangját. Rogers visszatérésével 1995-ben elkészítették legjobb albumukat Die Healing címmel, aminek turnéját követően a banda fel is oszlott. A több mint két évtizedes szünet után hét éve ismét újjáalakult együttes azóta egy albumot adott ki Winoval, de trükkös módon idei turnéján ismét a másik Scottot is lehet majd hallani a színpadról, Dave Chandler gitárossal, Mark Adams bőgőssel, illetve a 2009-ben érkezett Henry Vasqez dobossal együtt. A negyedik század elején Dél-Itáliában kivégeztetett mártír szentről elnevezett remek metál bandát a hazai, részben a nagyon egészséges zöldborsóról elnevezett Apey and the Pea koncertje fogja felvezetni.

Június 16-án a magyar származású, Svédországban született kivételes énektudással és élénk zenei képzelőerővel megáldott dalszerző, énekesnő, Antonia Vai fog koncertet adni. Antonia két évvel ezelőtt költözött Budapestre, ahol honfitárs zenészeink társaságában barátokat és inspirációt talált, így azóta is itt él és bontakoztatja ki tehetségét. Az egyelőre magyar nyelvű számmal még nem debütált énekesnő fellépése alkalmával a MÜPA színpadán az alapzenekart (ének, gitár, basszusgitár, trombita, ütőhangszer és zongora) vonósszekció, hárfa és vokalisták, a Bohemian Betyars együttes, illetve az előadásban magyar szövegekkel részt vevő Saiid, továbbá a ghánai származású rapper M3nsa egészíti majd ki.

A nyár első hónapját mivel sem zárhatnánk stílusosabban, mint egy jó kis fesztiválozással, amihez a fővárosban június 25-től 28-áig a Budapest Essentials fog több helyszínen lehetőséget biztosítani. A főváros zenei, kulturális, illetve gasztronómiai életét esszenciálisan bemutató fesztiválnak a Margitsziget, a Fővárosi Nagycirkusz, a Vidámpark, a Vasúttörténeti park, a Széchenyi fürdő, a Vásárcsarnok, a Várkert Bazár, a Zwack gyár, a kedvelt szórakozóhelyek közül pedig az Akvárium és az A38 területén zajlanak majd a programjai. Idén a Budapest Essentials külföldi sztárfellépői között fellép majd La Roux, The Wombats, Katy B, Solomun és Carl Craig vagy éppen Duke Domunt is.

Az alant hallható Wombats szám észrevételeinek figyelembevételével használjuk tehát táncolásra fegyvernek is alkalmas testünket, természetesen a hőmérsékletnek és a fényviszonyoknak megfelelően felkészítve azt egészségünk megóvása érdekében.