Július 8-án már hagyományosan Dunaújvárosban gyülekeznek a rock-metal zenék kedvelői, hogy megkezdjék a „rendes, éves nyaralást” a Rockmaraton Fesztiválon. Idén a 29. , ugyanakkor Dunaújvárosban a jubileumi ötödik évhez érkezik Magyarország legrégebbi és legismertebb rock-metal fesztiválja.
Mi azt láttuk, hogy a rendezvény kinőtte a helyszínt, nem tudtunk kulturált környezetet biztosítani, ezért lépnünk kellett. Felfedeztük a Szalki-szigetet, és beleszerettünk. Ötödik alkalommal költözünk le ide két teljes hétre, hogy felépítsük és működtessük nektek ezt a közel 30 éves legendát. A Rockmaraton a Csörge-tóról indult, a Malomvölgyben nőtt fel, és a Szalki-szigeten talált igazi otthonra. Természetesen ehhez az is kellett, hogy Dunaújvárosban szívesen fogadtak minket, sőt egy kicsit meg is szerettek a helyiek – mesél a költözés körülményeiről az operatív szervező, Varga Zoltán – A Rockmaraton most már évtizedek óta egy összetartó közösséget jelképez, azokat az emberek, akik évente egyszer összegyűlnek egy hétre, ahol a hétköznapoktól távol jól érezhetik magukat – túlzás nélkül állíthatom, hogy a többezres létszám ellenére nálunk mindig családias a hangulat.
Összesen 37 külföldi mellett több mint 120 magyar zenekar koncertezik július 8-tól 14-ig 4 helyszínen. Az idei fellépők között van a legendás Pantera egykori frontembere, Phil Anselmo, aki zenekarával egy speciális koncert keretében kizárólag Pantera dalokat fog játszani. De érkezik még többek között a Paradise Lost, az Eluveitie vagy a Soulfly, és természetesen a műfaj legkedveltebb hazai formációi sem maradnak el.
Az idei év különlegessége a dunaújvárosi jubileum mellett az, hogy tovább erősödött a fesztivál off-program felhozatala: egy mini középkori falut építenek fel az évek óta működő Off-Rock Tanya mellett, napi 12 órában lesz egy kutyanapközi, ahol a gazdák biztonságban tudhatják kedvencüket egy-egy koncert alatt és a fesztivál történetében először az utolsó 3 napon 3 pár házasságot köt – hivatalos keretek között, anyakönyvezető előtt kötik össze az életüket.
A 2019-es évben a gasztronomiát is igyekeztek tovább fejleszteni a szervezők, bővült a kínálat a hagyományos fesztiválételeken felül és az ételérzékenyek számára is számos opciót kínálnak.
Hétfőn 10.00-kor nyílnak a kapuk, jegyek a helyszínen is kaphatóak! A Rockmaraton weboldalán elérhető teljes program a részletes napi bontással együtt, KATT IDE a részleketért.
Borítókép: https://metal-bell.com/articles/viral/a-beautiful-goth-themed-wedding-in-lebanon/