Magyarországi döntő a RockPart’16-on - Socfest

Magyarországi döntő a RockPart’16-on

Olvasási idő: 2 perc

A világ egyik legnagyobb metál zenei tehetségkutatóját és zenekari versenyét immár negyedik éve Magyarországon is megrendezik. Az idei versenyre közel 60 produkció jelentkezett, közülük választotta ki a zenei újságírókból álló zsűri azt a hatot, akik élőben is fellépnek a hazai döntőben 2016. június 23-24-25-én Balatonszemesen, a Borsodi RockPart Fesztiválon.

WMB_2016_RockpartA 2016-os verseny külön érdekessége, hogy nem csak a hazai döntő győztese jut ki Wacken-be, hogy augusztus elején Magyarországot képviselve összemérje erejét 29 másik ország nyertesével a nemzetközi fődíjért, de a közönségből is utazhat valaki. A Monster energiaital ugyanis kétszemélyes utat sorsol ki azok között, akik a RockParton a Fesztivál Aréna színpadnál bármelyik nap 14-16 óra között leadják szavazatukat a nekik legjobban tetsző zenekarra. A közönség és a zsűri szavazatai 50-50%-ban befolyásolják azt, hogy ki lesz a magyarországi győztes, így már ezért is érdemes szavazni, a kétszemélyes wackeni utazás és fesztiválbérlet pedig csak hab a tortán.

Az idei döntősök: DYSTOPIA, HOT BEAVER, INHALE ME, PHRENIA, SIRENS CHANT, SUNWHARF

A 2016-os Wacken Metal Battle Magyarország nyereményei:

  • Monster Energy – 100.000 forint útiköltségtámogatás és Monster-ajándék csomag a győztes zenekarnak.
  • Roland East Europe – BOSS SD-1W Waza Overdrive pedál a legjobb gitárosnak, és BOSS BB-1X Bass Overdrive / Preamp pedál a legjobb basszusgitárosnak.
  • Audmax – 1 db Marshall Monitor fejhallgató, 1db Marshall Mode fülhallgató, és 1 db Marshall Major Pitchblack fejhallgató az első három zenekarnak.
  • Sennheiser Magyarország – e935 típusú professzionális kardoid mikrofon a legjobb énekesnek.
  • Rockyourself webáruház – 100 db névre szóló pengető a legjobb gitárosnak.
  • Csibisticks dobverők – signature dobverők minden döntős zenekarnak.
  • Lángoló Gitárok – 300.000 / 200.000 / 100.000 forint értékű hirdetési csomag az első három zenekarnak.

Rock, metál, Balaton – Borsodi RockPart16