Jobb később, mint soha (?) Strand Fesztivál 2017 - Socfest

Jobb később, mint soha (?) Strand Fesztivál 2017

Olvasási idő: 3 perc

Soha nem voltam még fesztiválozni, úgyhogy úgy gondoltam, ideje elmennem egyre. Ez volt az idei Strand Fesztivál, ahol nagyon jól éreztem magam. A négy nap változatos fellépőkben és ugyancsak változatos programokban bővelkedett.

Életképek a Strand fesztiválról

Zene

Kezdjük a koncertekkel. Minden estére jutott egy sztárfellépő, az ő előadásukat kísérte a legnagyobb érdeklődés. Ezek a You Me At Six, Parov Stelar, a Bastille és John Newman voltak. Utóbbi kettő műsorát nagyon vártam, mert egyébként is kedvelem a zenéjüket, és érdekes összehasonlításra adott lehetőséget, hogy láthatom őket élőben is. Egyikükben sem csalódtam, jól szóltak a dalaik, és a közönséget is szórakoztatták színpadi jelenlétükkel.

A fent említett négy külföldi előadón kívül akadt még néhány A-listás zenész szerte a világból. Feltűnt többek között Icona Pop, Redfoo, Alan Walker és Alle Farben is. Mellettük pedig a hazai zenei élet krémje fordult meg a különböző színpadokon. Az esti nagyszínpados koncertek előtt játszó Punnany Massif, Wellhello, Halott Pénz és Vad Fruttik is említésre méltó tömegeket vonzott.

A délutáni műsorsávban vagy a kisebb színpadokon egymást váltották a különböző zenei műfajokban alkotó, ismert magyar szólóelőadók és együttesek, így mindenki találhatott az ízlésének és szívének kedves zenei produkciót. Erre talán jó példa, hogy még Linkin Park tributezenekar is volt (a Piknik Park), valamint hagyományos népzenét játszó formáció is (Szalonna és a Bandája). Aki pedig diszkós hangulatra vágyott, az szintén megtalálta a számítását, hajnalba nyúló szeleteléseknek is helyet adott a Strand több helyszínen.

A korábban kezdődő koncerteket ugyan kevesebben látogatták, mint az estiket, de ez inkább az erős napsütésnek és a melegnek tudható be, hiszen végig nagyon jó idő volt szerencsére. Ám azok az előadók, akiknek korábbi időpont jutott, ugyanolyan lelkesedéssel és odaadással játszottak, mintha éppen százezer ember előtt lépnének fel. Ha egy kedvencet említhetek, a 30Y-t mondanám, akik szerintem nagyon odatették magukat.

Nemzene

De nem csak zenei programokkal készültek a szervezők. Sokféle stand várta az érdeklődőket a délutánok folyamán. Voltak olyanok, melyek kifejezetten a pihenésre helyezték a hangsúlyt, máshol az interaktív programok domináltak. Részt vettem többek között zenei kvízjátékban a Fair Play standjánál, illetve kipróbáltam néhány trükkös játékot a Csodák Palotájánál. A közérdekű információk átadására is akadt vállalkozó, például A Hallás Társasága Alapítvány vagy az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság, illetve az Unicef is kitelepült. Ezeken felül még nyereményjátékok sora várta a szerencséjüket próbálgatókat.

Ha mindezek közben megéheztünk, az nem csoda, de ebben az esetben rengeteg büfé széles kínálatából választhattunk kedvünkre. Ez az italfogyasztási lehetőségekre is érvényes, itt tényleg csak az nem volt, ami még senkinek nem jutott eszébe, hogy legyen. A fesztivál területén kizárólag bankkártyás és Festipay fizetésre volt lehetőség, ami nagyon felgyorsította a kiszolgálás ütemét. 

Összefoglalva,

olyan volt ez a négy nap, mint egy szuper nyaralás – hiszen a balatoni környezet Zamárdiban tudat alatt is a vakációzás hangulatát hordozza – és megannyi jó koncertélmény tökéletes elegye. Lehet, hogy ez volt az első fesztiválom, de biztosan nem az utolsó!