John Newman - Socfest

John Newman

Ismét rekorddal zárt az EFOTT

Kellemes időjárással, nagyobb malőröktől és balesetektől mentesen, aktívan és kiemelkedő közösségi szellemben zajlott le a 43. EFOTT, amely minden eddiginél erősebb lineup-ot mutatott fel. A Velencei-tó parti rendezvényre kora szombaton lépett be a százezredik látogató, vasárnap estére pedig megdőlt az eddigi csúcs: idén 115.117 ezer ember fesztiválozott.

| EFOTT | 2018 - Velence | 2018. július 16

20 hektáron, több mint 100 fellépővel, 200 programlehetőséggel 125 ezer embert vár az idei EFOTT

Dub FX az olaszokhoz hasonlítja a magyarokat, Náksi Attila idén már a fiaival fesztiválozik, Kowalskyék fiatalos lendületességet céloznak meg, Horváth Boldi pedig a közönség mellett a programokat és a szervezést is méltatja – derült ki a 43. EFOTT sajtótájékoztatóján. Az immáron hat naposra bővített fesztivál 2018-ban július 10-16-a között érhető el Velence-Sukoró térségében. A szervezők…

| EFOTT | 2018 - Velence | 2018. június 06

Itt az első EFOTT név!

A 27 éves brit közönségkedvenc, John Newman több mint 1,8 millió rajongót összefogó közösségi oldalán jelentette be, hogy idén ismét ellátogat hazánkba, és ezúttal a velencei térségbe hozza el ismert slágereit.  

| 2018 - Velence | 2018. január 10

Fantasztikus sikerrel zártak a STRAND és a B.my.Lake fesztiválok

Az ötödik éve zajló MOL Nagyon Balaton sorozat azzal a céllal indult, hogy a hazai és a nemzetközi turistáknak egy ernyő alatt kínálja és mutassa meg a Balaton legszínvonalasabb, legizgalmasabb eseményeit és új programok, fesztiválok születésére is ösztönözze a kulturális vállalkozások vezetőit. A MOL Nagyon Balaton két, kiemelkedő eseménye, a STRAND és a B.my.Lake fesztiválok…

| STRAND Fesztivál | 2017, B.my.Lake | 2017. augusztus 28

Újabb világsztárok a STRAND Fesztiválon

A MOL Nagyon Balaton programsorozat legjelentősebb záróeseménye, a zamárdi STRAND Fesztivál újabb világsztárokkal erősít. A You Me at Six, Alan Walker, Wilkinson, Alle Farben és Vigiland érkezik a korábban már bejelentett Bastille, John Newman, az Icona Pop, Redfoo és a legfontosabb hazai koncertkínálat mellé. Kedvezményes jegyek május 30-ig kaphatók, országszerte. Augusztus utolsó hétvégéjén a STRAND…

| STRAND Fesztivál | 2017 | 2017. április 12

Sziget2016 – itt vannak az első nevek!

Egy rendkívül izgalmas Sziget előszelét hozzák a most bejelentett nevek. Bár a főműsoros előadók még nincsenek a sorban, a mostani csokor is érzékelteti, milyen változatos is a Szabadság Szigetének zenei felhozatala. Sziget 2016: hosszú évek óta újra szerdától szerdáig, azaz augusztus 10-től 17-ig. Itt van mindjárt elsőként a Sigur Rós, a kultikus izlandi poszt-rock zenekar,…

| Sziget | 2016 | 2015. december 03

Utolsó lehetőség VOLT-ozásra

Utolsó napjához érkezik a VOLT fesztivál szombaton, ma is egymást váltják a jobbnál jobb zenekarok, előadók. A programok már kora délután elkezdődnek, valamint ma Áder János is előadást tart az Élő Bolygónk klímavédelmi kampány keretében.

szabage | VOLT | 2015 | 2015. július 04