Az Úr hangja

Olvasási idő: 2 perc

Az Úr hangja
(magyar, 2018)
Stanislaw Lem regénye alapján
Rendezte: Pálfi György
Forgatókönyv: Pálfi György, Nagy V. Gergő, Ruttkay Zsófia
Operatőr: Pohárnok Gergely
Szereplők: Polgár Csaba, Kiss Diána Magdolna, Fekete Ádám, Eric Peterson, Marshall Williams, Kate Vernon, Benz Antonie, Jenna Warren, Bánsági Ildikó, Andrew Moodie, Angelo Tsarouchas

Megírhatnám minden idők legrövidebb filmes ajánlóját: „Mindenképpen nézd meg, aztán beszéljük meg.” Tegnap este láttam Pálfi György új filmjét, de még feldolgozási folyamatban vagyok.

Az Úr hangja bőven több mint egy érdekes film. A műfaja – jó értelemben – meghatározhatatlan, mert egyszerre hordoz művészi, krimi, drámai, tudományos-fantasztikus vagy, ahogy mostanában hívjuk, fantasy elemeket. Pálfi György olyan sok réteget rakott egymásra, amelyek megemésztéséhez nem is elég egy megtekintés. A film történetvezetése követhető, de első randik programjának nem javaslom, mert egy hosszabb csók alatt el lehet veszíteni a fonalat. Az egyedi filmes megoldásokon keresztül közvetített filozófiai gondolatok sokkal messzebb vezetnek annál az alap sztorinál, hogy egy harmincas évei közepén járó férfi az apját keresi egy másik földrészen.

Pálfi György Stanislaw Lem 1968-ban kiadott tudományos-fantasztikus regényét úgy használta fel alapul, hogy annak filozófia felvetéseit meghagyva egyszerre viszi bele a nézőt egy családi történet mélyébe, egy párkapcsolati helyzetbe, a földönkívüliekkel való kapcsolódásunk témájának feszegetésébe és a mindenkori politikai hatalmak érdekviszonyaiból keletkező titkolózásokba. Mindezt teszi olyan – jelzőkkel nehezen leírható – operatőri, animációs, kreatív megoldásokkal megtámogatva, hogy csak kapkodjuk a fejünket. A sokszor lenyűgöző képi ötletek olyan tárházát kapjuk, amelyek több filmre is elegendőek lennének, de mégsem öncélúak, mert szervesen kapcsolódnak a történethez és a film által felvetett Stanislaw Lem-i gondolatokhoz. 

Korábbi Örkényes színházi ajánlóimban nehezményeztem, hogy Polgár Csabát miért nem fedezik már végre fel a filmrendezők. Ebben az évben már két főszerepben is láthattuk a mozivásznon. Szuggesztív alkatával, sokszor csak a tekintete erejével húzza magával a nézőt ebben a szerepében is.

Fekete Ádám olyan utánozhatatlan színfoltja a magyar filmes és színházi életnek, amely ebben a produkcióban is fényesen ragyog. Az iróniája átütő, természetes gesztusaival pedig eléri azt a hatást, ami miatt szinte alig várjuk, hogy újra következzen olyan jelenet, amelyben láthatjuk. 

Az Úr hangja nagy hatással lesz a filmes szakmára és biztos vagyok benne, hogy – ami a fő célja az igazi mozinak -, a közönségre is. 
Nagyon ajánlom.