Mégis mennyire erőltetett – és szinte már anakronisztikus – egy több mint négy hónapos filmről kritikát írni? Nagyon. De azért megvan rá a jó indokom: az idei Oscar-gála legjobb eredeti forgatókönyvének díja. Kritikába oltott különvélemény arról, miért is lett volna jobb választás a Nightcrawler (Éjjeli féreg) a Birdman ellenében.
A modern hírgyártással kapcsolatban van egy igencsak meghatározó élményem. Vagy egy évtizede történt, hogy családommal a szokásos karácsonyi vacsora után, mérsékelt kajakómától belassulva úgy gondoltuk, a televízió most igazán ki fog kapcsolni minket. Rossz döntés volt. A karácsonyi idillt csuklóból zúzta szét a híradó, amelynek már első negyedében kaptunk gyilkosságot, halálos balesetet, akármilyen elképzelhető erőszakot. Tíz perc se telt el, és akkor mondtuk, hogy na, akkor ezt inkább hanyagoljuk mára.
A történet azt hiszem, tökéletesen jelzi, nagyjából mire is van igény a kereskedelmi médiákban főműsoridőben futó híradókban. Az átlagnéző hazaérve szembetalálhatja magát a világ legkülönfélébb brutalitásával, és legalább nyugtázhatja, hogy nem vele történt ez. Vagy épp retteghet, mert benne van a pakliban, ő lesz-e a következő áldozat. Vér, tragédia, botrány – zárásként pedig cuki állatok. Nem is kell több, felvértez a „hírekkel”, miközben még jól is szórakozunk.
Persze a fentebb leírtak már gyakorlatilag irtózatos közhelynek számítanak, ezt mégis remekül mutatják be új megvilágításban Dan Gilroy első rendezését, a Nightcrawler-t.
A főszereplő Louis Bloom (Jake Gyllenhaal), aki a lehető legpitibb, kábel-kerítés-csatornafedő vonalon mozgó tolvaj, aki egy éjjel tanúja lesz egy súlyos balesetnek. A rendőrökkel szinte egy időben a helyszínre érkező filmesek elültetik a fejében az ötletet, hogy ő is a rendőrségi rádiót hallgatva vadásszon a bűntényekre és balesetekre, hogy a róluk készült felvételeket jó pénzért eladja a reggeli hírekbe. A konkurencia és a szerkesztő felől érkező nyomás elég hamar kihozza Bloom-ból a nyomulós, munkaetikát lezseren kezelő zsurnaliszta archetípusát, és ahogy egyre nagyobb elismertséget szerez, úgy lesznek a lépései egyre inkább megkérdőjelezhetőek.
Ráadásul Louis a legfinomabban szólva sem normális, ellenben szociopata és pszichopata elemekkel bőven tűzdelt. Az idő elteltével szépen lassan ráeszmélünk, hogy minden megmozdulása puszta számítás, mintha a gesztusok, a lépések mögött nem ember lenne, csak egy eladni kívánt termék. Bloom maga is bevallja, hogy rengeteg időt tölt a monitor előtt, ahol információval szívja tele magát és félelmetes gyorsasággal tanul. Több monológja is szinte szó szerint elhangozhatott azokon az online kurzusokon, amiken részt vett. Ezt persze képernyőre vinni nem egyszerű, de Gyllenhaal egyszerűen letaglózó az antihős szerepben. Kimért beszéde, az áldozatot leső, kidülledt szemei világossá teszik, hogy Bloom-mal nem szívesen barátkoznánk össze – ha nagyon akarnánk, se menne. Teljesítményét látva Gyllenhaal jó eséllyel pályázik az elkövetkezendő évek valamely Oscar-jára.
A film legfőbb motívuma természetesen a nagyon erős társadalom és médiakritika, de ezek karakterközpontú tálalása az igazán bravúros. Bloom ideális párra lel az egyik helyi csatorna reggeli hírszerkesztőjének, Ninának (Rene Russo) személyében, akivel közösen intenek be mindenfajta morális szabálynak. Mindketten csúszómászók a maguk nemében: egyikőjük hezitálás nélkül lefilmez agyonlőtt embereket, a másikuk pedig ezt – lényeges részletek elhallgatásával – közszemlére is teszi. Az összecsapásoktól mentes kapcsolatuk pedig egy igencsak bizarr, már-már morbid képben csúcsosodik ki a történet végére.
A legjobb eredeti forgatókönyv díját egy nagyon fontos ok miatt nem érdemli meg a Birdman: azért, mert nem eredeti. A populáris- és magas művészet, a mellőzöttség ehhez hasonló történetét már kismilliószor láthattuk. Tagadhatatlanul szórakoztató, humoros Iñárritu műve, de szörnyen kiszámítható és borzasztóan belterjes. Lehet, épp utóbbi miatt esett tőle hanyatt az akadémia.
Ezzel szemben a Nightcrawler sokkal aktuálisabb. Bloom problémás személyén keresztül mutatja be a tömegmédia torz, manipulatív mivoltát, az amerikai társadalomban még mindig ott lappangó rasszizmust. A forgatókönyvet is jegyző Gilroy egy szemtelenül erős thriller-t hozott össze – de lehet, ez nem sokat érne a prímán megírt és eljátszott Bloom nélkül.