Django elszabadul
Spagettiwestern fekete szemmel Quentin Tarantino megszokott stílusában.
Bevallom, úgy kezdtem el nézni a Django elszabadul című filmet, hogy a három címszereplőn kívül nem tudtam róla semmit. Aztán beindult a történet, nekem meg egyre vékonyabb lett a szám. A maradék résen keresztül azért kifért egy szisszenés: „jujj, ez western?”. Ám az első képkockák után kiderült, hogy ez más. Nem véletlen, ugyanis ebben a kontextusban, ilyen megközelítésben még sosem volt szó Amerika sötét korszakáról, a feketék rabszolgasorsáról.
A történet szerint Amerika déli részén járunk két évvel a polgárháború előtt, 1858-ban. Egy fejvadász egyedi körülmények között felszabadít egy feketét, hogy segítsen a kezére keríteni pár rosszfiút. Később az elején megszeppent exrabszolga szintén beáll fejvadásznak. Komoly, öldöklős küldetéseik mellett fontos a végcél; kiszabadítani a feleségét, aki a hírhedt Candie Landben raboskodik.
Úgy látszik a 21. század megérett a témára, mert Quentin Tarantino régóta emlegeti, hogy szeretne erről az időszakról készíteni egy filmet. Most megtörtént, természetesen a rendező egyedi stílusában. Pár durvább jelenet már a film elején előfordul, de a történetből fokozatosan lesz vérfürdő. Egy okosan felépített film így válik egyre agyatlanabb, vurslis-lövöldözős játékká. Csak itt a nyertes nem egy plüssmackót visz haza, hanem a feleségét.
Egy majd’ háromórás mozitól az ember élből megrémül, de Tarantino képes rá, hogy az első perctől kezdve a legvégéig lekössön. Üresjáratok nincsenek ugyan, de a végén lévő csavarszerűség számomra indokolatlan volt. Érthető, de indokolatlan. Talán köze van a film induláskor beúsztatott történetleíráshoz, ami a Csillagok Háborújára hajaz, s ami után megjelenik egy gigantikus Mississippi felirat – még szép, hogy a régi korok stílusában?!
A zenei megoldások, hogy mást ne mondjak, igen egyediek. Egy fekete cowboy már önmagában szokatlan látvány, de amikor 19. századi kontextusban megszólal egy westernszerű rapzene, az elég meglepő. Furcsa mód működik. A rendező első választása ugyan Will Smith volt, de Jamie Foxx nagyon hálás, amiért ő kapta meg a főszerepet. A Ray óta ez volt az első komolyabb feladata, és ha már itt tartunk, női partnere ismét Kerry Washington volt. Úgy tűnik, a szereposztás ebben a darabban mindenkinek kedvez, ugyanis a szemtelen fejvadász karakterét szinte Christoph Waltzhoz igazították, de DiCaprio is megkapja a magáét, hiszen a főgonosz szerepében tetszeleghet. A vásznon mindenki brillírozik, akinek csurrant-cseppent pár jelenet. Még maga Tarantino is feltűnik. Igen fontos karakter, Calvin Candie öltönyös rabszolgája (Samuel. L. Jackson), aki egy megfásult, irigy és kegyetlen ember.
A film története megindító, a képi világ brutális, a zene egyedi, a színészek meg remekelnek. Megéri a három órát. Sokan rebesgetik, hogy ezzel a művel Quentin újra magára talált. Tarantino-fanoknak, kosztümös filmekért rajongóknak és mindenkinek ajánlatos ez a valódi spagettiwesternt.
Pontszám: 88
A hivatalos honlapon sok érdekességet és játékot találsz: unchainedmovie.com