Egy 28 éves szingli utálja a munkáját. Épp most szakított a lejmoló, rocker pasijával. A mozik és a könyvespolcok roskadoznak a hasonló sztoriktól. Mi teszi ezt a művet mégis különlegessé? Például az, hogy egy majdnem ötven éves férfi írta első szám, első személyben.
Az író, Gilles Legardinier
Gilles Legardinier jó pár szakmát kipróbált, mire írásra hajtotta a fejét. 2009 óta ifjúsági regényeket és krimiket is maga mögött tudhat. Ezúttal úgy döntött, hogy más szemszögből nézi a dolgokat; elképzeli, milyen fiatal szinglinek lenni. Ezen nehezen tettem túl magam, valahányszor rátévedt a szemem a hátlapra, egy férfit láttam, aki nem illett az általam elképzelt nő külsejéhez. Amellett, meg felmerül a kérdés, hogyan tudja egy középkorú ember hitelesen visszaadni egy fiatal lány érzéseit, gondolatait?
Mint említettem egy manapság hétköznapinak mondható témáról van szó, a fiatalok bonyolult párkereséséről, karrierjéről, céljukról az életben. Ezt meg lehet fogni drámaként is, de az író inkább egy könnyedebb hangnemet üt meg, ami gyakorlatilag minden korosztálynak megfelel. 28 éves főhősnőnk, Julie éppen egy ön- újraértékelési fázisban tart; a semmirekellő pasija – miután hosszasan élősködött rajta – kidobta, a bankszektorban végzett robot már elviselhetetlen számára, a barátnői meg egyre csak házasodnak. Ilyenkor váltásra van szükség. Néha erőltetni kell, például felmondani, és elhelyezkedni a közeli pékségben – máskor pedig magától jön. Jelen esetben a rejtélyes, vicces nevű Ricardo Patatraz személyében, aki most költözött be a házba.
Julie, talán mert ki van éhezve az izgalmakra, vagy csak szimplán lökött, mert rögtön az új szomszéd postaládájában turkál, megszállottja lesz a férfinak az első perctől kezdve, még mielőtt láthatná. Ez csak a jéghegy csúcsa, elképesztő őrültségeket hajt végre és lenne képes megtenni a férfiért. A Patatraz-szál mellett másról is szó esik, a kisvárosi idillről, egy autómentő akcióról valamint az új munkahely atmoszférájáról. Megismerjük Julie -hozzá hasonlóan egyedi – barátait, a sajátos kis defektjeikkel. Egy idős nénivel is bizalmi viszonyt ápol.
Napról-napra (esetünkben lapról-lapra) egyre több szó esik Ricről, a kiszemeltről, de nem ismerjük meg, végig ködös homály fedi a kilétét. A történet édes-bájos, nem kimondottan romantikus, de mindenképp lányregénynek skatulyáznám. Az első jó pár oldalon át ez még igazán szórakoztató, de sajnos tartja ezt az ártatlan színvonalat végig. Ez alatt azt értem, hogy olyan, mintha egy cenzúrázott változatot olvasnék, amiből kifelejtettek volna minden őszinte gondolatot és cselekményt. Vagy pedig valóban kiskamaszoknak szánták. (Például kicsit elüt a 21. századi móditól, hogy egy férfi már a szülőkkel jópofizik, miközben drága leányukkal még csak egy kisebb csók csattant el.)
Újabb Bridget Jones-t ne keressünk benne, ráadásul vannak kevésbé valósághű momentumok, amik persze megbocsáthatóak. Férfi létére az író alapos munkát végzett, leszámítva egy-két párbeszédet, elég hihető, hogy egy nő meséli a sztorit. Ami szokatlan, az az igeidők folytonos váltakozása. Egyszer jelen időben folynak az események, majd hirtelen átvált múlt időbe. Ez zavaróan hathat, de Legardinier van olyan jó író, hogy könnyedén megoldja a hasonló bukkanókat. A fordító (Bognár Zsuzsanna) is igyekezett; itt is előkerülnek a szójátékok, amiket szépen ültetett át a nyelvünkre.
A rejtélyes cselekményszál (Ricardo kiléte) végig izgalomban tartja az olvasót. Minden gyerek játszott már nyomozósdit. Ilyesfajta emlékeket idéz fel bennem Julie kitartó kutakodása szíve választottja után. Persze sejthető, hogy a történet happy enddel végződik, már csak az a kérdés, mit titkol a férfi?