párkapcsolat - Socfest

párkapcsolat

Megcsalás minden formában – Mesterhármas kritika

A „Mesterhármas” egy szerelmi háromszög keserédes komédiája. A szereplők fondorlatos módszerekkel igyekeznek kelepcébe csalni egymást, hogy kicsikarják a hazugságok mélyén megbúvó igazságot, nézőként pedig azon kapjuk magunkat, hogy hol együtt érzünk fájdalmukkal, hol pedig kacagunk a szerencsétlenségükön.

Holcz Csaba | Színház | 2017. február 10

A szárnyaszegett Feketerigó

Amikor kijöttem a filmről, az első jelző, ami eszembe jutott, a „felkavaró” volt, pedig kevés várakozással ültem be a Trafó alagsorába. utólag belegondolva már nem is tudom, miért halogattam ilyen sokáig, hogy elmenjek az elsőfilmes, „független”, low budget produkció egyik ingyenes vetítésére.

Galaczi Zsófia | Film | Kritika | 2015. december 18

Befejező művelet

Már csak egy kocka, ez nem oszt, nem szoroz, megeszem, elfogyott a tábla epres-milka, édes, túl édes, nem baj, megeszem, meg kell ennem, hogy túl legyek rajta. A csokin, meg a Márkon, mindenen.

Tamási Rebeka | Novella | 2015. december 01

Csernussal a Tháliában

Ő+Ő+Csernus doki – párkapcsolati társasjáték címmel rendhagyó előadást láttam. A Nagy Enikő és Szabó Győző által alakított pár beszélgetését Csernus Imre váratlan felbukkanása szakítja meg.

Dorka Anett | Színház | 2015. május 20

Párkapcsolati grafológia

A párkapcsolati grafológiának köszönhetően saját és párunk személyiségét is jobban megismerhetjük. Perák Eszter grafológustól megtudhatjátok, miért érdemes elkészíttetni egy elemzést.

perakeszter | Tudomány | 2015. február 09

Válás amerikai módra

A Rózsavölgyi Szalonban már látható Bernard Slade Válótársak című vígjátéka Für Anikóval és Lengyel Ferenccel. Aki imádja a párkapcsolat-témakört, és bejön neki a vicces stílus, feltétlenül nézze meg!

Dorka Anett | Színház | 2014. december 24

Válótársak premier a Rózsavölgyiben

Vajon mi ér véget a válás után? Miről szólnak Amy és Michael találkozásai az ezt követő tíz évben? Ha tetszett a Jövőre veled ugyanitt, akkor érdemes megnézni a Rózsavölgyi új vígjátékát.

| Színház | 2014. december 11

Szívhez szóló küzdelem

A bátor és ambiciózus próbálkozás első felvonása kissé melankolikusra sikerült, viszont az Egy szerelem története: a férfi kiegészíti a korábban látottakat: önmagában is megállja a helyét.

Krasnyánszky Sára | Film | Kritika, Mozi | 2014. november 28