Ámokfutás a Jurányiban - true story - Socfest

Ámokfutás a Jurányiban – true story

Olvasási idő: 4 perc

A Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház A megtorlás napja című darabja egy huszonkét éves amerikai tömeggyilkos srác életrajzát dolgozza fel. A résztvevő színház izgalmas módszereivel veszik rá a közönséget nem csak a véleménynyilvánításra, együtt gondolkodásra, hanem kicsit az alkotásban való részvételre is. Elgondolkodtató, ugyanakkor hátborzongatóan izgalmas. A darabot legközelebb november 18-án láthatjátok. 

Elliot Rodgers, egy huszonkét éves brit származású srác 2014 május 23-án hat embert gyilkolt meg, tizennégyet megsebesített, majd végül magával is végzett a kaliforniai Isla Vista-ban. Tettére tudatosan készült. A házban, ahol élt, megölt három fiút, majd feltöltött egy videót a Youtube-ra Megtorlás címmel. Néhány percben elmesélte indítékait: huszonkét évesen még szűz, a nők állítólag mindig visszautasították szexuálisan, az általa undorító fajnak nevezett emberiség magányra kényszerítette. Ezután szétküldte e-mailben száznegyvenöt oldalas – Kifordult világom (My twisted world) címmel megírt önéletrajzát szüleinek, és néhány ismerősének. Ezt követően diáklányokra lőtt egy kollégium mellett, egy boltban tüzelt fegyverével, illetve az utcán száguldozva ütött el embereket. Miután a rendőrség üldözőbe vette, autójában magával is végzett. Szülei nem sokkal azután váltak el, hogy egy apjának (Steve Rodgers filmrendező, többek között az Éhezők viadalán is dolgozott) felkínált karrierlehetőség miatt Nagy-Britanniából az Egyesült Államokba költöztek.

A darab Elliot utolsó youtube videójának színpadi változatával indul, melyet a főhőst alakító Kovács Domonkos a rendező Varsányi Péter utasítására nem nézhetett meg, nehogy a hatása alá kerüljön. A száznegyvenöt oldalas önéletrajzot viszont olvasta, és meglepően hűen adja vissza a fiatal tömeggyilkos vallomását. A fiú életének többi szereplőjét, szüleit, apja új barátnőjét, osztálytársakat, tanárokat – Kurta Niké és Csémy Balázs alakítja.

A darab ezután kronológiai sorrendben halad, egy – egy meghatározó gyerekkori, fiatal felnőttkori momentumot tár elénk a három szereplő. A színészi játék megdöbbentően jó, Elliot-tal szemben felváltva érzünk szánalmat, félelmet, dühöt, együttérzést, Kovács Domonkos alakítása zseniális. Kurta Niké és Csémy Balázs egyik szerepet levetve, a másikat felvéve kísérik végig a fiút életútján, megszemélyesítve az általa önéletrajzában “felelősöknek” nevezett szereplőket. Remekül megbirkóznak azzal a feladattal, hogy újra és újra másik ember bőrébe bújjanak. A díszletek és jelmezek hiánya még többet segít abban, hogy a lelki folyamatok szinte tapinthatóvá váljanak.

Az előadást kétszer szakítják meg annak érdekében, hogy bevonják a közönséget. Lehetőség nyílik kiscsoportos beszélgetésben véleménynyilvánításra, a színészek kérdések segítségével késztetik aktivitásra a nézőket. Arra is keressük a választ, hogy hogyan lehetett volna megakadályozni az esetet. Persze aki nem szeret ekkora, ismeretlenekből álló közösség előtt megnyilvánulni, annak nem kötelező, nyugodtan szemlélődhet csendben. Az interaktivitástól való félelem ne késztessen senkit arra, hogy kihagyja a darabot.

Külföldön történt iskolai mészárlásokról, ámokfutásokról gyakran hallunk a hírekben, de valahogy mindig olyan távolinak tűnnek. Elliot Rodgers esetét viszont nagyon közel hozza a magyar közönséghez az előadás. Mintha csak a saját szemünkkel látnánk, és mindez akár velünk is történhetett volna.

A darab hatására úgy éreztem, Eliott mentális problémákkal küzdő fiú volt, áldozatként tekintett saját magára, az őt kirekesztő emberekre pedig bűnösként. A három színész által megmutatott jelenetek számomra azt sugallták: barátságok és szexuális kapcsolat létesítésére is rossz szociális készségei miatt volt képtelen, és talán van igazság azokban a vallomásokban, melyek szerint éppen ő volt az, aki elutasította társai közeledését. Mégis felmerül a kérdés: ha valaki ennyire elzárkózik, arra miért nem figyel a közösség? A színészek ritka lehetőséget kínálnak számunkra arra, ami a hírekből hiányzik: hogy kicsit a tömeggyilkos szemüvegén keresztül is láthassuk a világot. Természetesen ez nem menti fel a tettest, de a nézőt mindenképp nyitottabbá teszi arra, hogy több oldalról vizsgáljon meg dolgokat, és jobban odafigyeljen magánnyal küzdő embertársaira.

Bár régóta érdekelt, még sosem voltam résztvevő színházban. Az első tapasztalatom nagyon pozitív. Az első sorban középiskolásoknak szánt, nevelő célzatú előadás számomra bebizonyította, hogy ez remek módszer összetett társadalmi problémák aktív tanulmányozására. A közönség passzív néző szerepből történő kiléptetése pedig hozzájárul ahhoz, hogy kritikai gondolkodásra, önálló vélemény nyilvánítására képes új generáció jöjjön létre, akik odafigyelésükkel, szerepvállalásukkal észre tudnak venni, vagy akár meg tudnak akadályozni egy ehhez hasonló tragédiát. Jegyeket az alábbi linken vehettek. 

A fotókat Börcsök Zsófia készítette.