Egy nagyon régi (1964-ben bemutatott) darabot vitt színre a Vígszínház társulata. 2010-ben mutatták be Eszenyi Enikő rendezésében a darabot és egészen idén május 31-ig játszották. Még sikerült az utolsó előadásra jegyet szerezni és megnézni Reviczky Gábort, mint Tevje a tejesember.
A történetről nem feltétlen írnék sokat, aki akar, utánanézhet a Wikipedián. Azért pár szóban összefoglalom miről szól a darab. Egy oroszok és zsidók által lakott kis ukrán faluban játszódik, valamikor a 20. század elején. A színpadon látható, hogyan lázadnak a fiatalok a hagyományok ellen és hogyan kezelik ezt szüleik. Az is megfigyelhető, hogy felső utasításra, hogyan változik meg a békés egymás mellett élés két különböző nép között.
Nagyon vártam már az előadást, hisz az egyik kedvenc darabom és rég láttam színházban. Természetesen magasak voltak az elvárasaim, így hát meglepett, mennyire nehezen indul a darab. A zenés részekben nem éreztem az első felvonás közepéig azt a lüktetést, aminek benne kellett volna következnie. Sőt, igazából csak az első felvonás végén, illetve a második felvonás egy jelenetében sikerült érezni azt, hogy a zene magával ragad. Az elején úgy látszott, mintha a színészek nem igazán élnének együtt a zenészekkel. Olyan érzésem volt, mintha a koreográfia és zene két különböző síkon mozogna. A prózai jelenetekben viszont kiválóan játszottak a színészek. Nagyon tudták éreztetni a drámai pillanatok erejét, és a humoros megnyilvánulások is mind nagyon jók voltak. Még úgyis ütöttek, hogy előre ismertem őket. Tetszett, hogy a díszletben csak a szükséges mennyiségű elem kapott helyett és a háttér egy vászonra volt kivetítve.
Összességében az előadásnak csak az ártott, hogy a színészeknek énekelni kellett benne. A történet, a prózai játék, a rajongás illetve az előadás közbeni, életem kérdéseire kapott válaszok elfogadhatóvá tették a darabot.
A képek a vigszinhaz.hu-ról származnak.