Az elődöntők során aratott sikerek után a döntőben is az élre tört a Bohemian Betyars és ezzel megnyerte a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutatót.
A 12 elődöntős koncert után vasárnap este az Akvárium Klub színpadán bizonyíthatták nagyszínpad-érettségüket a tehetségmutató döntősei, az indie-folkot játszó Bagossy Brothers Company, a saját zenéjét speed-folk freak punkként jellemző Bohemian Betyars, valamint a desert rockot zúzó Run Over Dogs.
Az elődöntők során – idén újításként – egy 25 tagú szakmai zsűri is befolyásolta a verseny állását. Az ítészek között elismert újságírók, zenei szakemberek, már sikeres előadók, fesztivál- és koncertszervezők pontozták és véleményezték a produkciókat, ám a döntőbe jutáshoz a zenekaroknak a közönség szavazataira is szükségük volt.
Az elődöntőkkel ellentétben a vasárnap esti döntőben már csak a közönségszavazatok számítottak. A verseny végig szoros volt, gyakran óráról órára változott a rangsor.
A hajrában végül a Bohemian Betyars tudta a leginkább maga mellé állítani a közönséget, így idén ők kaptak meghívást a Sziget, a Telekom VOLT Fesztivál és a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál Nagyszínpadára, az MTVA felajánlásaként Magyarországot képviselhetik a 2017-es Eurosonic Festivalon, Hollandiában, valamint egy videoklippel és egy 500.000 Ft-os MOL üzemanyag-kártyával is gazdagodtak.
Minden versenyző, aki részt vett az elődöntőkön, már nyertesnek számít, hiszen mindannyian számos felkérésre számíthatnak az említett nyári fesztiváloktól, és a MOL Nagyon Balaton eseményeitől is.
A döntőn fellépett a Margaret Island és koncertet adott a Soerii & Poolek, az official afterpartynak a VOLT Music Bar adott helyet, ahol a DJ Fülöp – Lobenwein – Murak hármas pakolta a lemezeket.
A NAGY-SZÍN-PAD! eseményeit idén az M2 – Petőfi TV és a PetőfiLive közvetítette, a koncertek live streamjét pedig a tehetségmutató hivatalos weboldalán, a www.nagyszinpad.com -on is követhette a közönség.