Extrémsportos az új Óriás-klip - Socfest

Extrémsportos az új Óriás-klip

Az Óriás zenekar tavasszal megjelent Tűz, víz, repülő című nagylemezének újabb dalához készült videóklip, amelyben a zenekar tagjai mellett tizenegy magyar extémsportoló is szerephez jutott.

A Leszek című dal kisfilmjét a magyar bajnok snowboardos, Czéh-Tóth Máté rendezte és vágta. “Szerettem volna a dalból áradó energiát és dinamikát képileg is megerősíteni egy egyszerű ötlet mentén” – mondta el a rendező, aki a sport mellett a zene szerelmese is. Czéh-Tóth a pécsi Szoba|Session csapat tagja, amely ismert és kevésbé ismert előadóművészek élő performanszait rögzíti és mutatja be.

A sportolókat felvonultató felvételek nyáron készültek egy GoPro kamera és egy különleges sisak segítségével. “Mindenki, akit megkerestem nagyon készséges és segítőkész volt, nagyon örülök, hogy a videóban végül több országos bajnok és nemzetközileg is elismert sportoló is szerepel majd.” – mondta el a fiú. A zenekaros felvételek az Óriás próbatermében készültek ősszel.

Ez az Óriás nyolcadik videója, de az első, ami a zenekartól független kezdeményezésből született. “Nyáron keresett meg minket Máté az ötlettel, és egyből igent mondtunk, örültünk, hogy a dal ennyire motiválta őt. Ráadásul sok szempontból hasonlóképpen gondolkozik egy sportoló, mint egy zenész: mindkettő a határait feszegeti, az álmai után megy, közben meg izzad.” – mondta el Egyedi Péter, a zenekar frontembere.

A banda október 12-én (szombaton) az A38 állóhajón lép fel, vendég a Néhai Bárány.

A klipben résztvevő sportolók:

Bodnár Bence – wakeboard

Cholnoky Sára – windsurf

Czéh-Tóth Máté – hullámszörf

Gál Tamás – görkorcsolya

Horányi-Névi András – freestyle windsurf

Koch Márton – mountain bike downhill

Králik Dániel – BMX park

Prischetzky Milán – mountain bike dirt

Sándor Balázs – gördeszka

Sarlós Péter – BMX flatland

Zongor Gergely – falmászás