A 27 éves brit közönségkedvenc, John Newman több mint 1,8 millió rajongót összefogó közösségi oldalán jelentette be, hogy idén ismét ellátogat hazánkba, és ezúttal a velencei térségbe hozza el ismert slágereit.
John Newmant a nyomorból való kitörés motiválta karrierje beindításához, és már 14 éves korában elkezdett zenével foglalkozni. 20 évesen aztán a nyüzsgő fővárosba, Londonba költözött, 2012-ben pedig elkészítette a már EFOTT-on is jártas Rudimental formációval első slágerét, a Feel the Love-ot, amely több országban hamar listavezető dal lett. A legnagyobb sikert mégis Love me again szóló slágerének köszönheti, ennek videóklipjével nyerte meg első zenei díját 2013-ban a Premios 40 Principales gálán. Ugyanebben az évben bezsebelte még a UK Music Video Awards legjobb brit dance videó kategóriájának első helyét is a Not giving in-nel. Klipjeit nem engedi ki a kezei közül, mindet ő rendezi – ami talán sikerének is kulcsa lehet –, emellett számos sláger dalszövegírójaként is bizonyította már tehetségét. Többek között olyan ismert előadók köszönhetnek sokat neki, mint Calvin Harris, Jessie J vagy Kygo.
A mindig tetőtől talpig elegáns szettekben megjelenő énekes már két nagylemezzel és megannyi dallal járja a világot, folyamatos teltházakat generálva, 2018 júliusában pedig várhatóan ismét meghódítja a magyar közönséget. Bár az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója sok meglepetést tartogat még az idei programkínálatot illetően, a bérleteladás mégis rekordot döntött már az early bird időszak alatt is:
– A tervek szerint továbbra is a legkedveltebb hazai együttesekre koncentrálunk, de annyit elárulok, hogy John Newman mellett azért köszönthetünk majd még néhány világsztárt, valamint olyan magyar előadókkal is készülünk, akik nem csupán a fiatal célcsoport körében hódítanak. A Velencei-tó partját tovább szélesítjük, a tavaly már megnövelt területet idén Sukoró irányába is kiterjesztjük. Az eddig vándorló fesztivál letáborozásról azonban továbbra sem beszélhetünk, ugyanakkor tény, hogy a tópartot igen kedvelik a látogatóink, és az elmúlt évek tapasztalatai sokat segítenek abban, hogy évről évre még jobbá és élhetőbbé tegyük a fesztivált. A lehetőségek adottak, idén még biztosan maradunk, a többi pedig a jövő zenéje – mondta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.
Hozzátette azt is, hogy adott év rendezvényhelyszínének döntésében nagy szerepet játszik az aktuális házigazda egyetem véleménye is. Az idei évben az Eötvös Lóránt Tudományegyetemmel közösen munkálkodnak a szervezői előkészületeken.