Eltelt egy újabb Rockmaraton

Kérem alássan már megint eltelt egy újabb Rockmaraton Fesztivál úgy, hogy észre se vettükaz idő múlását. Mire megszoktam, mehettünk is haza. Ebből a szempontból menő volt a 10 napos Rockmaraton, mert annyira megszoktam a nomád életet, hogy utána a saját ágyamban furcsa volt aludni, hiányzott a hangos zene, a barátaim, de a nosztalgiázást rakjuk el későbbre. Inkább arról mesélek, milyen volt a 2018-as Rockmaraton Fesztivál.

Első sorban le kell szögeznem, hogy ha valaki jövőre is “sátán”-ozni fog, megkeresem és feláldozom neki. Értem én, hogy öregszem, meg lassan tunyarocker vagyok, de azon a reggelen pont nagyon ittasan feküdtem be a sátorba, nagyon hajnalban, nagyon fáradtan, és nagyon nem volt jó 5:30 magasságában erre ébredni. Ehhez kapcsolódóan az idei minták közt volt a folyton fogyó unikornisos hail satan póló (mire odaértél a merch sátorhoz, már nem volt), ami amúgy szerintem is poén.

Átnyargalva kellemesebb vizekre, indítsunk a nulladik nappal. Nyitásra ugyan nem tudtunk menni, de délutánra megérkeztünk mi is. Fesztiválra járós korszakom kezdete óta idén először sikerült árnyas fák alá települni a sátorral, ami amúgy egy nagyon hálás dolog (már csak ezért is bosszantott fel a fentebb említett esemény). Szereztünk egy italt, feltérképeztünk a fesztivál területét, miközben a Végbélszakadás zenekar mozgatta a közönséget. Eddig se voltam oda a fosmetálért, a Guttalax legalább vicces volt, de nekem ez annyira nem jött be, úgyhogy inkább visszamentünk a barátokhoz beszélgetni és inni. Ez annyira jól sikerült, hogy csak a Rózsaszín Pitbull koncertjére jutottunk el, de az roppant jó volt, mert sok régi dalt játszottak – kicsit visszacsöppentem kamaszkoromba.

Felvirradt egy kedd, volt egy gyógyuló délelőtt, este meg egy rakás koncert, amire menni akartunk. A délutánt egy jó Morhord előadással indítottuk, aztán a kihagyhatatlan Prosectura, utána Overkill. Sajnos egy időbe rakták az Infected Rain-nel (róluk bővebben ebben a cikkben), de még jó, hogy a) ketten mentünk, b) egymás melletti sátorban léptek fel. Én az Overkill-re neveztem be, a jó öreg arclezúzós trash metál sose rossz.

Overkill setlist

1. Mean, Green, Killing Machine
2. Rotten to the Core
3. Electric Rattlesnake
4. Hello From the Gutter
5. In Union We Stand
6. Coma
7. Infectious
8. Goddamn Trouble
9. Ironbound
10. Elimination
11. Fuck You (The Subhumans cover)
12. Sonic Reducer (Dead Boys cover)
13. Fuck You (The Subhumans cover)

Véletlenül futottunk bele a The Toy Dolls koncertjébe, de ott is maradtunk, annyira jó bulit csináltak. Volt egy kis vetkőző show, közönség táncoltatás, jó nagy tömeg, fergeteges hangulat, és nem mellesleg a brit zenekar 1979 óta létezik és egyszer sem oszlott fel!

Vártunk, hogy a Cannibal Corpse kezdjen. És vártunk és vártunk, aztán meguntuk és arrébb somfordáltunk. Mire elkezdték és visszajutottunk, akkora tömeg volt, hogy meg se próbáltuk előrébb küzdeni magunkat “jó lesz az innen is” felkiáltással. Utólag visszagondolva, ha beljebb megyünk, nem biztos, hogy egy darabban kijövünk.

Szerdán majdnem egész nap társasoztunk, gyilkoltuk egymást BANG!-ban és mindenki szívatott mindenkit Munchkinban. Egy örök igazság, hogy minek az embernek ellenség, ha ilyen barátai vannak. Este az előző napi okosságba futottunk: két zenekar került egy időpontba, egymás mellé, úgyhogy bele hallgattunk az Orden Ogan előadásába, majd átmentünk Dr. Living Dead-re. A Brujeira nekem már túl sok volt, viszont a Powerwolf-ot végig tomboltuk. Igazán látványos showval készültek – ahogy ezt már megszokhattuk a zenekartól -, de most még a színpadot is felgyújtották.

 

A csütörtöki nap kicsit kukára sikeredett, személyes okok miatt fel kellett jönnünk Pestre, és a Blues Company végére értünk vissza. Hallgattunk egy kis Sex Actiont, ahol megállapítottuk, hogy Ganxsta még mindig egy jó dobos. Aztán átnyargaltunk Apey and the Pea-re, akiket egyébként én nagyon szeretek, de idén nem tetszett annyira, mint tavaly. Járkáltunk fel-alá a koncertek között és kerestük a helyünket, de nem igazán találtuk meg, így aztán végszónak maradt a Zorall a sátortól.

Megvirradt a nagyon péntek, egész héten ez volt a legaktívabb napunk koncertek terén. Meghallgattunk az AWS előadását, egy pici Tales Of Evening-et, Arkona elejétől végéig, utána irány a Depresszió, vissza Iced Earth-re, át Road-ra, és a szívemnek egyik legkedvesebbike, az Alestorm! Imádom ezeket a hülyéket, annyira jó bulit csinálnak. A koncert elejétől kezdve azon gondolkoztam, hogy vajon mi fog történni azzal a hatalmas gumikacsával, ami a dobos mellett van, aztán random bedobták a közönségbe, hogy tessék, játsszatok. Néhány szám után Christopher elszólta magát, hogy látni akarja, ahogy a kacsát elpusztítják, majd, mint a filmekben, a kacsa a közönség felszínéről szép lassa alá merült és megsemmisült. Nem biztos, hogy ő komolyan gondolta, de a közönség igen (ha-ha). A számok közti átvezető szöveg se volt piskóta: volt buzulás, bimbó csavargatás, wall of death helyett mindenki háromra meztelen és szeretkezik, meg ilyenek. Mielőtt a kacsa került volna a tömeg kezébe, legalább 1-2 ember folyamatosan body surfölt, szóval fergeteges koncertélmény volt.

Megérkeztünk a zárónaphoz, sikerült a legszelesebb napot kiválasztani a strandoláshoz, de sebaj. Csobbantunk, napoztunk, aztán vadásztunk ételt. Úgyis folyton csak a bulikról mesélek, most a kaja lesz a téma. Nem volt rossz a Mecsek Bisztró, egyik reggel rántottáztunk, utolsó nap bajor grilltarját ettünk hasáb krumplival meg salátával. Árban nem sokalltam, mert szép adag volt, viszont a rostlapot nem ártott volna kicsit lehúzni, mert ha nem kokszolódik oda a tarja fűszerezése, kicsit finomabb lett volna, de így se volt rossz. A rock burger standard kézműves hambi áron volt vásárolható, igény szerint körettel vagy nélküle, egy “alap menü” kb. 1600 Ft/fő volt, de megérte a pénzt. A Szarvas Burgerezőt sokallottam, így az kimaradt. Kolbászozni nem volt gyomrom, a Kolbice konyháját ismerem, a szokásos életmentő kávés kiskocsi mellett viszont továbbra is jó a hamburger. Ár érték arányban ez volt a legolcsóbb és amúgy az egyik legjobb is. Egy kocsival arrébb a gyros se hagyott kívánni valót maga után, viszont a személyes kedvencem a söröntő meletti Ízes Magyar Csemege lett. Kevesebb, mint egy ezresért kapsz egy finom, kiadós cibatta szendvicset zöldséggel, hússal, szósszal – én ezzel legalább egy fél napot elvagyok.

Koncertileg a Nova Prospect hangosítását nem bírta a fülem, iszonyatosan sok volt a magas, számomra élvezhetetlenné vált. Az Omen és a Leander Kills már jobb volt, aztán jött a Pokolgép. Igazából én sose megyek tervezetten Pokolgép koncertre, ez idén is így lett volna, de ha én nem megyek, valaki kinyír a társaságomból. Ennek roppant egyszerű magyarázata van: nálam van a Pokolgép kazetta. Habár idén nem hallottam az ominózus “Hol van a Pokolgép kazettám?!” kiabálást, attól még jól megmutattam, hogy nálam.

Nagyon vártuk a The 69 Eyes koncertjét, ugyanis a tavalyi FEZEN fesztiválos bulit lemondták. A glam-goth stílus nem mindenkinek a szíve csücske, valaki szerint egyhangú volt a koncert, többek hatalmasat buliztak, nekem tetszett. A saját stílusukban nagyon profik, jól láthatóan összhangban van a zenekar, de muszáj kiemelnem a dobos produkcióját. Kíváncsi lennék, hogy hányan vették észre, hogy előadás KÖZBEN volt két dobverő törés. Az elsőnél a feje felé dobta Jussi 69 a törött pálcát, a másodiknál oldalra a színpadról le, és mind a kétszer a színpad mellől érkezett az új dobverő, pontosan a kezébe, és egy rohadt ütemet se késett. Na ezt már szeretem! Le a kalappal! Ja, és akkor még nem is említettem az állva lábdobolást, a fentről indított pergő verést, meg ilyen finomságokat…

Összességében egy újabb remek hetet tölthettünk el a Szalki-szigeten. Nem volt banán érlelő meleg, se irdatlan vihar, csak egyszer kaptunk egy kis esőt, szóval még az időjárás is jó arc volt hozzánk. Mindig szomorúan bontok sátrat, mert tudom, hogy újabb egy évet kell várnom arra, hogy a barátaimmal együtt bulizhassak a Rockmaraton Fesztiválon. Valaki Horvátországba megy, mások a Balatonhoz, nekem ez a nyaralás – egy hét fesztivál jó zenékkel, jó társasággal. Köszi Rockmaraton, jövőre is találkozunk!