A Finnugor Népek Ifjúsági Egyesülete, valamint a finn Rokonnépek Barátai Egyesület és az U-Turn civil szervezet közös felhívására március 19-től nyújthatják be a jelentkezők pályázataikat.
A Finnugor Népek Ifjúsági Egyesülete, valamint a finn Rokonnépek Barátai Egyesület és az U-Turn civil szervezet közös felhívására március 19-től nyújthatják be a jelentkezők pályázataikat.
A párbeszéd-képtelenség bárhol megjelenhet a magyar társadalmon belül is, és ellehetetlenítheti az együttműködést, a feladatok megoldását vagy egyszerűen magát az életet.
2012 szeptemberében új kulturális, közösségi tér jött létre a régi Corvin Áruház harmadik szintjén, MÜSZI néven. Az első év tapasztalatairól beszélgettünk Bársony Júlia művészeti vezetővel.
“Fesztiválozni jöttünk nem aludni!”, üvöltötte valaki a sátrunk közelében pár éve az egyik EFOTT-on. Akkor annyira nem éreztük viccesnek az átmulatott éjszaka után, de valahol igaza volt emberünknek. Nézzük meg, mivel tölthetjük az időnket a strandon henyélés helyett!
Május 31-ig közel háromszor annyi bérlet kelt el elővételben a Szegedi Ifjúsági Napokra, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A siker a Szegedi Borfesztiválnak is köszönhető, ahol a szervezők több mint 1000 darab kedvezményes bérletet adtak el.
Ahogy 2003 óta minden évben, idén is az egyik utolsó nyári fesztiválnak tudhatja magát a SZIN, avagy a Szegedi Ifjúsági Napok. Persze ez nem jelent semmi rosszat, hiszen az ottani emlékekkel zárul az év legmelegebb időszaka. Augusztus 22 és 26 között ötvenhét fellépővel várja a bulizni vágyókat az Újszegedi Partfürdő. A zenei programok mellett a…