Szeptember utolsó péntekén ismét Kutatók Éjszakája. Összesen közel 60 helyszín várja az érdeklődőket. A megszokott kedvencek mellett szeptember 27-én számos új ismeretterjesztő programon vehetünk részt – fókuszban a jövő kis kutatói, és Pécs városa.
Szeptember utolsó péntekén ismét Kutatók Éjszakája. Összesen közel 60 helyszín várja az érdeklődőket. A megszokott kedvencek mellett szeptember 27-én számos új ismeretterjesztő programon vehetünk részt – fókuszban a jövő kis kutatói, és Pécs városa.
A VII. BME Egyetemi Napokon, az Infoparkban zárja az idei fesztiválszezont a Tankcsapda. 2014. nyaráig ez lesz az utolsó fesztiválfellépésük a fővárosban.
Március 1 és 9 között kerül megrendezésre a Frankofón Filmnapok. Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban tekinthetjük meg a tíz francia anyanyelvű ország húsz friss, nemzetközi versenyeken is sikerrel szerepelt alkotását.
A BeatKOHO dunaújvárosi, élő hiphopot játszó formáció lemezmegjelenéséről ősszel számoltunk be. Most elkészült a csapat második videoklipje. Az “Ez az én Földem” a tavaly megjelent album zászlósnótája. A közreműködők és a szám hangzása nagyjából megmutatja a megszerzett tapasztalatot, vagyis azt, ahová a zenekar megszólalása végül eljutott.
A tegnapi csütörtök más volt. Bár a szokásos reggeli monotonitás megmaradt: ébredés hajnalban, reggeli, készülődés. Vonattal érkeztem meg Debrecenbe, ahonnan villamossal mentem tovább.
Elsöprő többséggel, 346 igen és 4 nem szavazattal ismét Nagy Dávidot választották elnöknek október 20-án a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) debreceni elnökválasztó Közgyűlésén. Az elnök kiemelte, bár büszke az eddig elért eredményekre, számos kihívással kell még megküzdeniük a hallgatói érdekek képviseletének területén. Halász Kinga: Röviden hogyan értékelnéd az elmúlt két évet? Nagy Dávid: Sok olyan…
1999 óta létezik a minden idők legnagyobb buli-szerzeményeit játszó, debreceni Vis Maior együttes. Elmondásuk szerint egyelőre szerencsésen alakul a 13. év. Dr. Kozma Dénes frontemberrel és Orvos György (Szörmók) énekessel beszélgettünk az egyetemista korosztály zenei ízléséről, a hobbizenekarok kitörési lehetőségeiről és a BME-s kötődésről. SF: Egyre több fesztiválon jelen vagytok. Hogyan próbáltok minél szélesebb körben…
Először is, némi történelem. A Campus eredetileg egyetemvárost jelent, egy olyan helyet, ahol az oktatás és a kolik mellett közértek, pubok is megtalálhatóak, hogy a hallgatóknak mindenük meglegyen, el se kelljen hagyni az adott területet. A Campus Fesztivál szintén valami ilyesmi próbál lenni. Ha nincs is éppen minden a területén, az egyetemista életérzés feltétlenül jelen van. Nincsenek…