Egy meghiúsult Rammstein koncert adta az ötletet a sváb felmenőkkel rendelkező, gyönyörű énekesnőnek, Páli Petrának, hogy elkészítse az “Ohne Dich” című világsláger sajátos feldolgozását, amely máris sikert arat a Youtube-on!
Egy meghiúsult Rammstein koncert adta az ötletet a sváb felmenőkkel rendelkező, gyönyörű énekesnőnek, Páli Petrának, hogy elkészítse az “Ohne Dich” című világsláger sajátos feldolgozását, amely máris sikert arat a Youtube-on!
Én megmondom kerek-perec, hogy sose szerettem a karácsonyi zenéket. Egy-két klasszikuson kívül ki lehet kergetni a világból vele. Szerencsére ezzel az érzéssel közel sem vagyok egyedül és több olyan feldolgozás is született, ami az én fülemnek már inkább hallgatható. Karácsonyi zenék Zsófi módra!
A finn “redneck” csapat vidám muzsikájának december 14-én, a Dürer kertben lehetünk szem és fültanúi, ahol felcsendülnek majd a legnagyobb rockbandák slágerei.
A belga rock második legjobb zenekara, a Triggerfinger három év után visszatér a hajóra. Mint 2014-ben, most is egy új lemez adja az apropót: a trió az augusztusban megjelenő Colossus európai turnéjának keretében ejti újra útba Budapestet, egy forró hangulatú klubkoncert erejéig.
A new wave slágereket bossa nova-köntösbe bújtató francia zenekar jó hat éve nem jelentetett meg új anyagot, de most vége a várakozásnak: Nouvelle Vague lemezbemutató november 30-án, az A38 Hajón!
Remix- és feldolgozásversenyt hirdetnek a Telekom VOLT Fesztivál szervezői. DJ-ket, producereket és zenekarokat buzdítanak arra, hogy álmodják újra az a VOLT himnuszát, a WellHello és a Halott Pénz közös dalát. Az Emlékszem, Sopronban idén is a VOLT himnusza marad, de minden bizonnyal egy kicsit másképp. Máig óriási siker a Halott Pénz és a WellHello közös…
Enyhén szólva se mondhatóak unalmasnak a Zorall bulijai, de a csapat igyekszik minden alkalmat megragadni az ünneplésre. Február 7-én a Barba Negrában nyílik rá alkalom újra.
A félig valós, félig fikciós dokumentum- és koncertfilm, a 20.000 nap a Földön január 15-től látható országosan a mozikban. A film a legendás rockzenész és író életét mutatja be.
A legendás New York-i dzsessz klub nevét viselő zenekar egységesebb és érettebb lemezzel kíván a rajongók elé lépni, amelyen egy-két népdal-feldolgozás is hallható lesz.
Magyar Császári Pillanatművek és Bagossy Brothers Company koncert lesz november 6-án a Mika Tivadar Mulatóban, igazi, leheletfinom, akusztikus popslágerekkel.