gyerekek - Socfest

gyerekek

Összeakadnak a kandesz bajszok

Ha egy filmet agyondicsérnek, mindig szkeptikusan ülök be a moziba. Tettem ezt A nyár királyai című alkotással is, mert a rendezőnek (Jordan Vogt-Roberts) ráadásul ez az első filmje. Ezek ellenére már a kezdő képsoroknál behúzott, és ami nagyobb szó, végig ott is tartott.

Mora' | Kritika, Mozi | 2013. október 24

Ünnepek a Bëlgával – VIDEÓ

A lemezbemutató koncertjükön kaptuk el Bauxitot és Még5-öt a Bëlgából. Gyorsan elő is hozakodtunk pár kötelező és pár arcpirító kérdéssel. Az együttes egyébként a 8 számból álló Stég FM 84 albumát EP-nek ítéli, tavasszal jön ki a nagylemez. A fiúk ezúttal a felnőttek számára fontos alkalmakról rappelnek.

Mora' | Lemez | 2013. január 13

A barátkozó karácsonyfa

A barátkozó karácsonyfa   Abban a szobában állt, ahol valaha a bátyámmal aludtunk. A sarokban, az ablak mellett jobbra. Sudár óriás volt, számtalan szín kandikált róla. A folyosóról magányosnak láttam ott egyedül a sarokban, így hát besurrantam hozzá, csodálgattam. Örült nekem. Olyannyira megörült, hogy nagy örömében a nyakamba borult. Kicsit meglepett hirtelen lelkesedésével, ám apuci…

beata.battyanyi.5 | Novella | 2012. december 23

Gálaműsor a VOLT-on

20. jubileumához érkezett a VOLT Fesztivál, ezt pedig méltóképpen kívánják megünnepelni a szervezők. A nulladik napon este 7-től kerül megrendezésre a „We love VOLT” 5 órásra tervezett koncertje a Telekom Nagyszínpadon. Az emiatt egy nappal hamarabb induló rendezvény azonban nem csak ezen a gálán, hanem a fesztivál egész ideje alatt neves zenekarokkal szórakoztatja majd a…

MsX | VOLT | 2012. június 09