Új, nyolc számos lemezzel jelent meg a budapesti black és crust punk/HC stílusokat keverő Grimcity zenekar. A banda eddigi leghosszabb lemeze a Vesper névre hallgat, ami az óangol éjsötét/késő este kifejezés allegóriája.
Új, nyolc számos lemezzel jelent meg a budapesti black és crust punk/HC stílusokat keverő Grimcity zenekar. A banda eddigi leghosszabb lemeze a Vesper névre hallgat, ami az óangol éjsötét/késő este kifejezés allegóriája.
A tavalyi év elképesztő sikereket hozott a hazai hiphop szcénában, hiszen egy csapásra váltak ismertté korábban alig ismert produkciók. Éppen ezért biztosan állítjuk, hogy az idei év egyik nagy reménysége a Guyachild, akik vérprofi koncepcióval és full élő zenekarral készítették el első, ötszámos EP-jüket, melyet ráadásul máris a rajongók elé tártak a Bandcamp oldalukon is.
A gyerekek megrontója, a szülők réme, aki felforgatta az egész világot megjelenésével és dalszövegeivel. 1989-ben látta meg először a napvilágot, vagy inkább az éj sötétjét, nevét egy kegyetlen sorozatgyilkos és egy gyönyörű színésznő “házasságából” kapta. Hölgyeim és Uraim, Marilyn Manson.
Azok, akik szeretik a nyers és piszkos metal hangzást a zenében, egyre tágabb fülekkel és üresebb fejjel fogják végig hallgatni a Grimcity nevű fővárosi zenekar első kislemezét. A sokat sejtető, The Void címet viselő EP egy letisztult és minőségi hangzóanyag, amelynek a létrejöttéhez vezető útról kérdeztük a zenekart.
A budapesti Sorbonne Sexual zenekar tavaly megjelent Fáma című lemezével bekerült az alternatív zenei vérkeringésbe. A korongon érezhető az első albumos kísérletezgetés, ennek ellenére a legtöbb tétel simán rádióbarát lehetne. Sajnos a szaksajtó akkor nem kapta fel a lemezt. Az azóta eltelt egy évben a srácok túl vannak néhány egészen izgalmas koncerten. Többek között előzenekara voltak…
Új kislemezzel jelentkezik a garázs-rock zenét játszó Audio Love Nation, melynek dalait látványos szövegvideókkal mutatják be. Élőben ma este a RoHAM Bárban hallhatjátok őket.
A legendás New York-i dzsessz klub nevét viselő zenekar egységesebb és érettebb lemezzel kíván a rajongók elé lépni, amelyen egy-két népdal-feldolgozás is hallható lesz.
2014 mindkét zenekar számára mozgalmas év volt. Pont úgy zárják az évet, ahogy elkezdték: közös koncerttel, a különleges, évzáró bulit pedig izgalmas vizuállal teszik feledhetetlenné.
Az ötszámos EP érdekessége, hogy ezúttal akusztikus hangszerelésben szólalnak meg a dalok. A számok újragondolása mellett egy új szám is felkerült a lemezre, amelyhez klipet is forgattak.
Ismerős a név? Vagy csak dereng? Nem gond, a Hey Honey ugyanis egy teljesen új zenekar. Pontosabban egy lányduó. Németh Juci és Matisz Flóra így, együtt, és senki más.