„Jó ide bejönni” – miniiterjú Schneider Zoltánnal
Schneider Zoltánnal az Anatol és a nők című új bemutató kapcsán beszélgetettünk a Radnóti Színházban korábbi szerepeiről és a közegről, ahol megformálja azokat.
Schneider Zoltánnal az Anatol és a nők című új bemutató kapcsán beszélgetettünk a Radnóti Színházban korábbi szerepeiről és a közegről, ahol megformálja azokat.
Gazsó György színművész jelenleg hat darabban játszik állandó társulatánál, a Radnóti Miklós Színházban, de számos alternatív színielőadásban vállal szerepet. A művésszel A csillagos ég című darab kapcsán beszélgettünk.

Ebben az évben a tavalyinál jóval később, május 4-én kerül sor a Színházak Éjszakájára. Az idén második alkalommal megrendezett eseményen 14 budapesti színház rendhagyó programjaiból válogathatunk. A szervezők a márciusi fagyoskodás mellett a tavalyi, szervezési bakikat is szeretnék elkerülni.
Be kell vallanom, teljesen rábízva magam a párom választására, felkészületlenül érkeztem a darabra. Saját meggyőződésem szerint nem szoktam feltétlenül elolvasni, mit írnak róla, mert úgy vélem, ez befolyásolna. Tehát, az előszót követően, idézzük fel az este eseményeit. Kis rohangálás, szokásos, hétköznapi huzavona után megpihenve a kisföldalattin próbálom letisztítani a fejem, de rengeteg időm van még,…
Úgy éreztem, mintha karikatúra lenne, mintha a franciák odapörkölnék maguknak: „mi sznobok vagyunk”. Na, nem olyan vészes a helyzet. Igazából az Én, a séf című film kellemes, vasárnap esti konyhakomédia, egy csepp romantikával és a köténykés Jean Reno-val fűszerezve.