zenész - Socfest

zenész

Negyedéves Turné Európában

Sikeresen zárult a Morre 2012-es európai turnéja, ami nem kevesebb, mint három és fél hónapon át tartott. Tavaly már tiszteletüket tették kontinensünkön, és ahogy megígérték, ismét visszatértek egy kicsit hosszabb időszakra. Augusztus elejétől egészen november közepéig cirkáltak az országok között egy kisbusszal, ami néha igen csak rakoncátlanul viselkedett alattuk. Szerencsére a közönség lelkesedése és a…

Tóth Zsófi | Koncert | 2013. február 16

VOLT 2013 – az első nevek

Megérkeztek az első, biztos fellépők nevei, akiket megcsodálhatunk majd július elején Sopronban. Jövőre sem kell félteni a sikítozni és bulizni vágyó tömeget, hiszen az első öt publikus zenekar igen pörgős ütemet diktál.

Mora' | VOLT | 2012. december 09

A Nagy Alma igazi arca

Az amerikai filmek állandó színtere, mindenkiben él egy kép, hogy milyen lehet igazi New Yorker-nek lenni. Ott áll előttünk Carrie Bradsaw, amint épp Manhattan vagy Soho legdrágább boltjaiban veri el a pénzt, és éli gondtalannak tűnő életét. A valóságban persze korántsem ilyen egyszerű a képlet. Az igazi New York arca ennél sokkal bonyolultabb és sokszínűbb.

Varga Kriszti 2012. október 29 Külföld