Apa köntöse nekem a földig ér. Kábé egy kiló, és kétszer vastagabb és háromszor melegebb, mint az én köntösöm. Anya nem bírja, ha ez van rajtam: „vedd már le, az apádé, majd egyszer elviszed neki”, de nem én akartam, hogy Apa elköltözzön, hanem Anyu, mert a sors fintoraként ő pasizott be, és nem én. Nem tehetek róla, hogy azóta fázom. Fázom télen a tollkabátomban, és nyáron is, amikor a tűző napról az árnyékba ülök. Még az iskolában is fázom, meg a szobámban, pedig a Péter már újraszigetelte.
Amikor Anyu bevallotta Apának, hogy neki Péter az igazi, és nem Apa, aki „egy életképtelen fasz”, azt hitte, filmezek és nem hallom, ahogy kiabál. Nem számolt vele, hogy hiába van fülhallgató a fejemen, nem biztos, hogy hallgatok is valamit. Azután Apu mégis elvállalta azt a munkát Kínában, pedig le akarta miattunk mondani. Azóta skype-olunk. Egyszer körbevitte a laptopját Hongkongban, hogy lássam, milyen a város. Úgy tettem, mintha látnám a fejlődést, amihez Apa is hozzájárul, pedig igazából csak kínai emberek tömegét láttam, meg a plakátokat. Apa azt mondja, Hongkongban meleg van, meg szmog, úgyhogy legalább nem fáznék. Lehet, hogy egyszer meglátogatom, végül is már egy éve kint van, de a köntöst szerintem megtartom.
Egyébként a Péterrel sincs gond, én bírom, és elhiszem, hogy Anyának ő az igazi, csak nekem nem az, mármint apának. Már egész jól kijövünk egymással, ezért mindig sírnom kell, mikor Apára gondolok. Anya szerint azért járkálok folyton Apa köntösében, hogy őket bosszantsam, pedig igazából csak azért, mert ez a földig ér és vastag és nehéz és meleg.
És mert ha nagyon koncentrálok, érzem, hogy még Apa-szaga van.