A heti filmanyag jelszava talán a segítség lehetne. Van miből szemezgetni most, műfajból és stílusból egyaránt, igen változatosan. Azért mi A Lego kalandot javasljuk leginkább.
A heti filmanyag jelszava talán a segítség lehetne. Van miből szemezgetni most, műfajból és stílusból egyaránt, igen változatosan. Azért mi A Lego kalandot javasljuk leginkább.
Február 10-én 20.00 órakor megrendezésre kerül a Hétmér sorozat és a budapesti Amerikai Nagykövetség közös eseménye a Corvin Áruház Művelődési Szintjén, azaz a MÜSZI-ben.
2014. január 25-től megtekinthető Kudász Gábor Arion tárlata a Faur Zsófi Galériában. Az édesanyjának emléket állító fotós társkiállítása pedig a Mai Manó Házban látogatható.
A Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület a 2013-ban felvett, új tagjai kiállításával nyitotta meg az idei évet. Az egyesület immár 6. alkalommal rendezte meg a Fresh Fishes kiállítást.
Az egyiknek sikerül, a másiknak nem – állítja a híres sláger, és Krizsó Szilvia újságíró, televíziós műsorvezető is, az est házigazdája, aki vendégeit sikerről és kudarcról egyaránt faggatja.
Idén márciusban lesz a 86. alkalom, hogy a kis Oscar szobrocskák gazdára találnak. Évek óta tendencia, hogy elég borongós filmeket jelölnek, reméljük, most megfiatalodik ez a jeles gála.
Az emberi kézírással foglalkozó tudományterület alapjairól beszélgettünk Perák Eszter grafológussal, aki egy rövid írás alapján is részletes személyiségképet tud készíteni.
December 15-én megnyílt a MÜSZI design-boltja, a Kincseskamra, ahol “helyi” és külsős alkotók által készített ékszerek, vagány és fantáziadús ruhák, kiegészítők, dísztárgyak kaphatóak.
Artbazaar, Harcosok Filmklubja, halálközeli élmény egy béka segítségével… Nézzük sorban a MÜSZI januári programjait! Élmény ugyanis lesz bőven, ha nem is mind halálközeli.
Január 5-ig látható a Marc Chagall és Ámos Imre képeiből készült kiállítás a Várban. A 98 évet megélt művész képei a szabadságot és az élet szeretetét hirdetik.