A 21. század óhatatlanul magával hozta a különféle művészeti ágak vegyítését. November 18-án, a Kortárs Galériák Éjszakáján népszerű írók, költők és zenészek léptek fel.
A 21. század óhatatlanul magával hozta a különféle művészeti ágak vegyítését. November 18-án, a Kortárs Galériák Éjszakáján népszerű írók, költők és zenészek léptek fel.
Nyilvános felolvasóest Bródy Sándor születésének 150. évfordulójára a Gólem Színház előadásában december 18-án 19.30-tól Borgula András rendezésében.
A főbb kategóriák díjazottjai személyesen vették át az Arany Medál-díjakat a fővárosban található Bethlen Téri Színházban december 5-én. Az idén is megrendezett díjkiosztón immáron 6. alkalommal adták át a közönségdíjakat.
A zalaegerszegi Wario első szóló kislemeze szeptemberben jelent meg Elmegyek címmel a B-pro RAPcords gondozásában. A tavalyi Pilvaker tehetségkutatón keltette fel a közönség figyelmét a Csak sírok és csak sírhatok című számával.
„Egy sziget, ahol a nők nyugodt, barátságos környezetben beszélhetik meg problémáikat, és fejleszthetik önmagukat”- jellemezte Gömöri Andrea a klub egyik alapítója a Női Vonalat, A működésükről, a programokról és a jövőbeli tervekről kérdeztük.
Kovács Péter, azaz KoPé kezei közül kikerült ’Alternative Budapest’ fényképsorozat egységes koncepcióra van felfűzve: hőn szeretett fővárosunk jellegzetes objektumai fantázia szülte adalékokkal megbolondítva.
Valaki azt mondja: Svájc. Én azt mondom: lila tehenes csoki, alpesi legelő. Te azt mondod: frank alapú hitel, bankválság. Ő azt mondja: Görögország. Én azt mondom: napsütés, tenger, filozófia. Te azt mondod: válság, államcsőd.
2012 szeptemberében új kulturális, közösségi tér jött létre a régi Corvin Áruház harmadik szintjén, MÜSZI néven. Az első év tapasztalatairól beszélgettünk Bársony Júlia művészeti vezetővel.
A Kult11 Egyesület Eleven 11.11 névvel utcafesztivált szervez november 11-én a 11. kerületi Bartók Béla úton. A Gellért tér és a Feneketlen tó közötti útszakasz a kulturális és szórakozó helyek együttműködésével egy napra pezsgő, sétáló plázává változik.
A Radnóti Színház új sorozatában az irodalmi szalonok hagyományait eleveníti föl. A szerző, a téma, a kor és a színész minden alkalommal más, de zenész-zeneszerző-beszélgetőtárs állandó: Dinyés Dániel.