Az észt rapper legfrissebb, Pussy Money Weed című száma csak címében hajaz egy klasszikus rap dalra, klipjében ugyanis fogyatékkal élő modellek szerepelnek. TOMM¥ €A$H szerint minden ember szép és ezt igyekszik bemutatni videóiban is. A gopnik őrületbe hajló bulijairól híres zenész április 11-én ezúttal az Akvárium Klubban lép fel.
TOMM¥ €A$H a világ egyik legkülöncebb rappere, a poszt szovjet Tallinn egyik oroszok lakta lakótelepéről, a balti „gettó” pedig nem elnyelte, hanem sajátos művészetének melegágya volt. TOMM¥ sosem olvadt bele a szürkeségbe, graffitizett, táncolt, majd jött a zene, amit brutális, környezetünknek kegyetlen görbe tükröt tartó klipekkel tálal. 2014-ben jelent meg EUROZ DOLLARZ YENIZ című albuma, majd jött a WINALOTO meglehetősen pikáns klipje, míg végül a Surf hiperszexuális víziójával végképp letarolta az internetet. Sőt, TOMM¥ videográfiája a mai napon a Pussy Money Weed-del bővült, melyben fogyatékossággal élő embereket mutat be egyfajta párhuzamos univerzumba helyezve a táncosokat. Mert elmondása szerint a videóban mindenképpen táncot szeretett volna, de nem táncként bemutatva, mint például a Step Up-ban, hanem sokkal inkább mozgásként, életként megjelenítve. A klipről így mesélt:
„Csak próbálok különböző embereket bemutatni különböző helyeken, olyan dolgokat, amiket talán az emberek nem szívesen néznek vagy mennek el. Számomra minden egyes ember szép”. A videót ezúttal is Anna-Lisa Himma jegyzi.
TOMM¥ az elmúlt években azonban nemcsak videó nézettségével ér el hihetetlen számokat, de sorra tölti meg Európa klubjait és olyan fesztiválok közönsége guggolt már úgy, ahogy TOMM¥ diktál, mint az Eurosonic, az Electric Castle, a Roskilde vagy éppen a Sonar Fesztivál. Tavalyi parkos koncertje után pedig most az Akvárium Klub NagyHallját is megrengeti adidas melegítőjében április 11-én.