Szinte minden egyetemről szivárogtak már ki hírek arról, hogy az intézmény kari, illetve egyetemi hallgatói képviselete korrupciós, valamint erkölcsi botrányokba keveredett, netán befolyásolták egyes politikai szervezetek. De mik lennének a HÖK tényleges feladatai? Ennek és más kérdéseknek próbáltunk utánajárni.
Érdekképviselők vagy érdekemberek?
A HÖOK (vagyis a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) –, amely minden HÖK legfőbbike – feladatait és kötelezettségeit a korábbi felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 67/A.§ első bekezdése így állapítja meg: „A testület véleményt nyilváníthat, illetve javaslatot tehet a felsőoktatást irányító közigazgatási és egyéb szervek részére a felsőoktatást érintő bármely kérdésben, továbbá ellátja a hallgatók képviseletét a felsőoktatás országos szervezeteiben”. A képviselet mellett az érdekvédelem is fontos szempont lenne, hiszen a kezdetek kezdetén – az OFÉSZ (Országos Felsőoktatási Érdekvédelmi Szövetség), majd a HÖKOSZ (Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége) civil szerveződéseinek idején – az egyetemi polgárok komoly szerepet játszottak a rendszerváltás kivívásában is. A hallgatói mozgalom tíz évéről Bajnai Zsolt és L. Simon László könyvében olvashatunk (Hallgatók a demokráciáért 1988 – 1998). A szerzőpáros egyike, Bajnai Zsolt így vélekedik a jelenlegi helyzetről: „Egy igazi HÖK nagyjából olyan, mint egy település önkormányzata, ahol az állam szerepét az egyetem tölti be. Meg kell tanulni együttműködni vele, tudni kell harcolni, vagy éppen kiállni az érdekeinkért. Ezt lehet nyakig mutyizva és tisztességesen is csinálni.”.
Statisztikák számolnak be róla (Riba István: Diákképviselőkből politikusok, HVG 2010/9.), hogy egy hallgatói önkormányzat elnöki posztját pár éven át betölteni, sokszor egyenes út egy későbbi politikai karrierhez. A pártpaletta minden színében találunk ex-diákképviselőket, akik „ügyesen” építették ki kapcsolati hálójukat. A viszonyrendszert mindenki látja, azt viszont senki sem veszi figyelembe, hogy a gyakorlati munka fontos kompetenciákat követel, amikor komoly pénzek forognak kockán, és olykor sorsdöntő kérdésekben kell állást foglalni. „Úgy érzem, hogy tőlünk nyugatabbra rangja van annak, ha valaki hallgatói szervezetben dolgozik. Nálunk nincs, és nem is mindig a legjobbak vállalják ezt a feladatot. Senkit nem akarok megbántani, de elég erős lett a kontraszelekció.” – alkot véleményt Bajnai. Általában sajnos a hallgatói önkormányzatokba való bekerülés nem a jól hasznosítható kézségeken és képességeken múlik, hanem ismertségi alapon működik. Persze elmondhatjuk, hogy nem csak az egyetemeken tapasztalhatunk ilyet, hanem a munka világában és a nagypolitikában egyaránt. Csupán ambícióval és magabiztos kitartással nehezen lehet idehaza boldogulni.
Miskolczi Norbert majdnem négy éven keresztül, 2006 szeptemberétől 2010-ig ült a HÖOK elnöki székében. Utolsó megválasztásakor sokan felkapták a fejüket arra, hogy egyedüliként indult el a választáson. Hasonló módon furcsa eset volt, mint Herendi Ferencé, aki a Pécsi Tudományegyetem egyik kari HÖK-éből jutott fel az EHÖK-i (Egyetemi Hallgatói Önkormányzat) magaslatra. A két példa alapján megtévesztő hasonlóságot vehetünk észre a történelmi egypártrendszerek és a jelenleg működő hallgatói szervezetek tevékenysége között. S a helyzet folyamatosan tovább romlik – „1997 előtt nem is nagyon voltak anyagi javak ebben a rendszerben. A baj ott kezdődött, amikor néhányan megérezték a pénz szagát, és a nagypolitika betette a lábát, például a tandíjtüntetések kapcsán. Addig nagyjából a MI érzés volt a fontos, akkor viszont előtérbe került az ÉN.” – meséli Bajnai. A gond az – és így van ez egyes szakmai körökön át egészen a politikáig –, hogy egy közösség képviselete kapcsán kiküszöbölhetetlen a hatalmi elitbe való bekerülés. Ahol hatalom van, ott pénz is, és a két dolog könnyen beszippant, magával ragad. Politikai kultúránkból és a társadalom antidemokrata attitűdjéből adódóan a vezetők egy idő után természetesnek veszik, hogy a pénz jár nekik, így hajlamossá válnak a korrupcióra. Eredeti feladatukat elfelejtve már nem mások érdekei és képviselete, hanem csupán az önérdek lebeg a szemük előtt. Ez a valós, hazai, rossz helyzet.
Visszasírhatjuk a régmúlt időket, amikor több ezer hallgató éjszakázott a Parlament előtt egy új felsőoktatási törvény reményében, de miért csak kesergünk, miért nem teszünk érte, hogy más legyen? Választó és választható felnőtt állampolgárok vagyunk, a jövő értelmisége. Bármelyikünkből lehetne HÖK elnök, EHÖK tag, avagy a HÖOK egyik embere. Senki sem gátolhat meg minket abban, hogy cselekedjünk, amikor valaki korrupt és erkölcstelen módon jár el velünk szemben. Gondoljunk csak bele, ha kisebb szinten képesek lennénk változtatni a dolgokon, az előbb vagy utóbb kihatna a nagyobb, akár országos jelentőségű döntésekre, pozíciókra, esetleg a tévesen megszilárdult társadalmi gyakorlatra is.