Sosem értettem azokat, akik félnek kijönni a Szigetre. Mitől is aggódnak pontosan? Hogy drogot tesznek az italukba? Hogy kirabolják őket? Hogy tömegszerencsétlenség áldozataivá válnak? Hát, kedves ijedős barátaim, ez az egész nem erről szól! Bebizonyítom.
12 éves korom óta járok ki (szinte minden évben) a Sziget Fesztiválra. Első emlékeim egyike, hogy valakire ráborítottak egy toi-toit, miközben kiégették a karomat cigivel, és ronggyá fagytam egy sörpadon. Mindezen nevetni tudtam, “über” felnőttnek érezve magam, pedig felfoghattam volna traumaként is az egészet. Ahogy azt is, amikor rá egy évre teljesen eltévedtem – bevallom akkor még többször ekkorának tűnt ez a terület -, vagy, amikor kamaszként délután kettőkor sírva rohantam el egy szakítás miatt, átadva a pici csuklómról leeső karszalagomat más koncertekre vágyóknak. A Sziget velem együtt vált egyre befogadóbbá, tapasztaltabbá és nyitottabbá. Megjelent a külföldiek hada, még igazibb turistaparadicsommá varázsolva Budapestet, és emberközpontú, felvilágosultabb gondolkodásmód lett úrrá a fesztiválon. A szervezők előtt ezúton is le a kalappal.
A hajó, a sűrű hév- és buszjáratok, a meghosszabbított útvonalon járó tömegközlekedési eszközök és a városi kommunikáció úgy vélem, zseniálisan működött ebben az évben. Már a hét elején bamba fiatalokkal voltak tele a műemlékek előtti terek és a belvárosi romkocsmák, amitől az ember egy percre sem felejthette el, hogy már tart a Sziget. A Sziget, amit egyre több külföldi városban emlegetnek a nyár egyik legjobb bulijaként, legyen sár, felhőszakadás vagy kánikula. Mindig élvezetes, köszönhetően a világsztárokat felvonultató line-upnak is.
A dekoráció egy egészen másik világba kalauzol el bennünket, a hétköznapok forgatagából tényleg kilép az ember, feledve minden csip-csup nehézséget. Még az államforma is megváltozik, hiszen ez maga a „fesztiválköztársaság”, ahol minden színes, mindenki boldog és alkohol nélkül is jól érezheti magát. Sőt, kivetkőzik önmagából, ellazul, jelmezbe bújik és közösséget alkot vadidegen emberekkel. Sem a nyelv, sem a származás, sem a nemi identitás nem számít hirtelen.
A legnagyobb buli egyébként is a nagyszínpad melletti mozgássérülteknek elkülönített teraszon és a Magic Mirror meleg- és transzvesztitasátorban van. Utóbbiban külön show-kat tartanak a bemutatkozó performanszoknak, amit hovatartozástól és kiforrott álláspontoktól függetlenül bárki élvezhet, hiszen fiúk és lányok is táncolnak a színpadon, csak mikor szoknyában, mikor pedig nadrágban vagy félmeztelenül. A végén még arany papírkákat is dobnak a közönségre, igazi katarzist és extázis-hatást érve el ezzel.
Bár a csapolt sör 650 forint és egy lángost sem kapsz 1500 alatt, ennek ellenére fergeteges a hangulat. Üzenem mindenkinek, hogy legalább egyszer látogassa meg az életében az óbudai bulisorozatot, ne tántorodjon meg, akkor sem, ha esik, vagy ha mindenére ragad a sár! A por úgyszintén kötelező fesztiválkellék, ahogy a részeg emberek a bokorban, vagy az ordibáló idióták a parton. Ez valóban a szabadság Szigete, amire nekünk, fővárosiaknak igenis egyre büszkébbnek kell lennünk.