Előre leszögezném, hogy a legtöbb kritikussal ellentétben nekem tetszett ez a film. Nem mondom, hogy a nyomába ér Neil Blomkamp kiváló debütáló filmjének, a District 9-nak, vagy akár az ezt követő, valamelyest gyengébbre sikeredett Elysium – Zárt világnak, de szerintem nem is annyira csapnivaló, mint ahogy megannyi kritika állítja. Vegyük sorra milyennek láttam a Chappie című filmet.
Az alapötlet, bár nem túl eredeti, mégis érdekes: egy rendőrrobot (Chappie) feltalálója, Deon Wilson (Dev Patel) szoftverének segítségével öntudatra ébred, de nem lesz egyből fejlett érzelmeket produkáló, szuperintelligens gép. Erős robottestben, de -ha mondhatjuk így- lelkileg gyenge, félős kisgyermekként kezdi földi pályafutását. Eleinte teljesen beszédképtelen, és könnyedén megijed az őt körülvevő emberektől. Nevelői Deon, és a különc gengsztereket játszó Yolandi Visser és Ninja (Akik a valóságban a Die Antwoord rap-rave formációt alkotják), valamint a gengsztertrió harmadik tagja, Amerika lesznek. A Deonra irigykedő feltalálót, Vincent Mooret Hugh Jackman alakítja, aki mindenáron saját, úgynevezett mechét (óriás harci robot) akarja rátukmálni a rendőrségre, akik viszont Deon kisebb, mozgékonyabb robotjait részesíti előnyben. Moore a ’főgonosz’ a filmben, aki akár ölni is képes a siker és elismerés érdekében.
Erre a vezérszálra egyaránt aggattak súlyos és elgondolkodtató, valamint fárasztóan, sőt irritálóan buta alkotóelemeket is. Megnyerő erejű volt Chappie neveléstörténete, melyben az egyébként hidegvérrel gyilkoló, butácska gettópatkány Yolandiból a robot ’megszületése’ után felszínre tör a szerető, óvó, odaadó édesanya, aki Deonnal együtt jóra szeretné tanítani Chappiet. Ninja és Amerika viszont eredeti céljukat űzve igyekeznek a félénk masinából kemény bűnözőt faragni, aki így egyszerre tapasztalja meg a szeretetet, jóindulatot és a kegyetlenséget, brutális erőszakot is.
Jó választásnak tartom a Die Antwoordot, bár nem nevezném jó színésznek a két félőrült rappert, a filmbe egy az egyben átemelt karizmájuk és kirívó stílusuk elérte, hogy szájhúzás nélkül, élvezettel figyeljem alakításukat. A javarészt gengszterparódiára gyúró humor a helyén van, és angolul még jobb, mert a magyar szinkron helyenként kínosan félresikerült. A film társadalomkritikájában visszaköszön az ismert közhely, miszerint az ember erkölcsileg még nem elég érett ahhoz, hogy nálánál jóval erősebb, a hasznosság mellett óriási veszélyt hordozó robotokat alkalmazzon komoly feladatok elvégzésére, nemhogy olyanokat, amelyek a mesterséges intelligencia birtokosai. Szeretem, ha egy film figyelmeztet minket erre, még akkor is, ha előtte már megtette sok másik.
Chappie egyik legemlékezetesebb mondata akkor hangzik el, amikor megverik, megkínozzák, és rájön, hogy Ninja, akit apjának tekint hazudott neki. Teljesen összezavarodik, kétségbe esik, és szinte sír, mikor kimondja a rövid, de a film mondanivalóját meghatározó mondatot: „Miért ilyenek az emberek?” Óriási ötlet volt ezt egy olyan robot szájába adni, aki érez, és hamar megtanul logikusan gondolkodni, tehát tudja, hogy mi lenne a helyes bánásmód ember és ember között (jelen esetben emberi gép és ember között is), de semmit sem tud az emberiségről, emberi viselkedésről. Ezért lesz olyan földhöz csapó erejű ez az árva mondat. Egy teljesen tiszta, ártatlan szemlélőn keresztül szembesülhetünk azzal, hogy milyen szörnyűségeket vagyunk képesek elkövetni egymással. Ütős dózist ad ez az egy mondat, hiszen a hétköznapi embernek ritkán vágnak az arcába ilyen fontos leckét. Kiemelkedő a látvány, az akciójelenetek szemkápráztatóak, és még egy sokkoló, a korábbi visszafogottabb csatározástól igencsak elütő, hibátlanul időzített emberi test szétroncsolást is láthatunk, ezért általam egyáltalán nem javasolt kisgyerekkel megnézetni a filmet.
Most pedig megemlítek pár éktelenkedő baklövésekt (amelyekért már nem a magyar szinkron okolható). Neil Blomkamp és felesége, Terri Tatchell meglepően ostoba logikai buktatókat írtak a sztoriba, amit nagyon sajnálok, mert sokat rontottak a filmélményen. Itt van néhány: a rendőrségi szuperrobotok szinte minden alkatrésze plug and play, magyarul könnyedén, szerszámok nélkül is felszerelhetőek vagy eltávolíthatóak, az akkumulátoruk viszont a mellkasukba van hegesztve, emiatt nem cserélhető, és még tölteni sem lehet. Annak ellenére, hogy öt (öt!!) nap alatt lemerül. Chappie képes olvasni tudatát egy agyhullámok olvasására alkalmas sisakkal. Robot. Agyhullámokkal. WTF?!
Kellemetlen Hugh Jackman karaktere is, mivel marhára sablonos, üres, unalmas rosszfiút játszik. Nem Jackman hibájából, szimplán csak rosszul lett megírva. Sigourney Weaver szigorú főnökasszonyát is hamar elfelejtjük majd, alig láthatjuk a filmben, és igazából akkor sem csinál semmi érdekeset (Ez sem a színésznő hibája). Ó, és még valami: reklámok tömkelege várja majd a kedves nézőt. Az egyik jelenetben például még az egyik újgenerációs konzol hardverének erejét is demonstrálják. Aki érzékeny az ilyesmire, az valószínűleg a haját fogja tépni.
Zárásként annyit mondanék, hogy a Chappie nem egy simán kihagyható alkotás, jót tesz az ember társadalommal kapcsolatos gondolkodásmódjának, ha megnézi. Az alapvetően értelmes, tanító célzatú tartalomnak köszönhetően a butaságokat el lehet viselni.
Értékelés: 10/7
A cikk korábban már megjelent a Mi lapunk Kodolányi blog oldalán.