Thierry Taugourdeau 50 év körüli családos férfi, aki miután bezárt a gyár, ahol dolgozott kénytelen munkát keresni. A francia családapának azonban több, mint egy év után sem sikerül új munkát találni és ezt már egyre nehezebben viseli.
Thierrypedig még a munkaügyi központ darukezelő képzését is elvégezte, de mivel korábban nem dolgozott építkezésen, végül ez sem segített rajta munkavállalás szempontjából. Thierry (Vincent Lindon) elég zárkózott embernek tűnik, akin azonban látni, hogy egyre kevésbé van türelme ehhez az egészhez. Valóban kényelmetlenül érezheti magát az ember, amikor precízen kielemzik minden szavát és mozdulatát a munkaügyi hivatal képzésén, még ha ez az ő érdekében is történik. Egyik Skype interjú a másik után, de a helyzet továbbra is változatlan. A család lassan feléli minden tartalékát. Az ember ilyenkor, amit csak tud, megpróbál pénzzé tenni. A férfi és felesége is szeretné eladni egy tengerparti üdülőben lévő lakókocsijukat, hogy annak az árából újabb pár hónapig kijöjjenek anyagilag, de sajnos kevesen érdeklődnek iránta. A banknál már azt is tanácsolták, hogy adják el a lakást és költözzenek albérletbe a családdal, és így tegyenek szert némi tőkére. Thierry azonban felelős családapaként tisztában van vele, hogy a biztos fedéltől nem foszthatja meg magukat, így ezt a lehetőséget minden áron igyekszik elkerülni. A férfi szerencséjére felesége mindenben támogatja őt, akivel egyetlen közös kikapcsolódási lehetőségük a tánciskola, amit azonban a férj eleinte kevéssé élvez. Amikor otthon feltekerik a szőnyeget (amit Thierry már háromszor biztos kiporszívózott a héten), feltesznek egy lemezt és csak a fiúk szeme előtt lejtenek pár lépést, talán hosszú idő óta az első közös boldog pillanatuk volt.
Amikor a család egyik tagja bajba kerül, akkor az általában a család többi tagját is megviseli, és könnyen kihathat az ő teljesítményükre is. Thierry értelmi fogyatékos fiának, Matthieunek a teljesítménye is kezd romlani, ami újabb aggodalmat okoz a családban a pályaválasztás előtt álló fiúval kapcsolatban. Az utolsó pillanatban végül sikerül állást találni az apának az egyik bevásárlóközpont biztonsági őreként. Thierry azonban nem nyugodhat meg, mert a munka folyamatos figyelmet igényel és teles van konfliktushelyzetekkel. Az apának tehát állandóan helyt kell tehát állnia, hogy megmaradhasson új állásában és így továbbra is felszínen tarthassa a családját. Még csak alig pár napja jár be Thierry új munkahelyére, amikor az egyik napsütéses reggelen a férfi ütött-kopott Renault Clio-ja is felmondja a szolgálatot. Öröm az ürömben, hogy mivel már van munkája, legalább vehet fel hitelt arra, hogy vehessen egy másik ütött kopott kis Renault. Miközben tehát a férfi anyagi helyzete továbbra sem mondható megnyugtatónak, az áruházban a kamerák előtt történő dolgok is egyre gyakrabban zaklatják fel őt.
A Stéphane Brizé rendezte filmben nyújtott alakításáért Vincent Lindon a legjobb férfi szereplőnek járó díjat vehette át a tavalyi Cannes-i filmfesztiválon. A film egy hazánkban is sokakat érintő témát, az álláskeresés problematikáját mutatja be. Magyarországon is az ötvenes korosztály számít a legveszélyeztetettebbnek ezen a téren, hiszen sokuk egész életében egy-két munkahelyen dolgozott és általában nagyjából pontosan ennyi dologhoz is ért. Napjainkban azonban az embernek folyamatosan képeznie kell magát, hogy több lábon, biztosan helyt tudjon állni a folyamatosan változó munkaerőpiacon, és hogy minél könnyebben újra megkapaszkodhasson, ha kicsúszik alóla a talaj. Miközben az ember pontosan tudja, hogy többet ér a munkájánál és, hogy a személye nem csupán, mint munkaerő értékes vagy értéktelen, amikor elveszíti az állását, mégis könnyen érezheti úgy, hogy az élete kevesebbet ér. Az ember ilyenkor könnyen elbizonytalanodik, még akár depresszióba is eshet, ha sokáig nem sikerül ismét munkába állnia, miközben pontosan ezekben az időszakokban lenne legjobban szüksége önbizalomra és kitartásra. Sajnos joggal érezhetjük úgy, hogy a fogyasztói társadalom és a kapitalista berendezkedés valóban fogyasztóvá, illetve munkaerőforrássá degradálta az embert, aki tulajdonképpen már csak annyit ér, amennyi hasznot hajt. A munkáltatók az emberekre, a munkaerő kínálat egyes elemeiként tekintenek, akik között szabadon válogathatnak igényeik szerint. Az ember egyetlen dolgot tehet, méltósággal és tisztességesen végzi a munkáját, ahogyan csak tőle telik, ami önmagában természetesen jogos elvárás önmagával szemben is. A kérdés viszont az, hogy az emberek által működtetett hatalmas gazdasági, állami, társadalmi gépezetnek, amely folyamatosan megállás nélkül zakatol, mennyit ér egyetlen apró fogaskereke?