Film - Socfest

Film

Amikor egy Mustang begördül

Minden megváltozik, amikor Imre (Szervét Tibor) egy reggelen Mustangjával begördül a belvárosi parkolóba. Légiós (Lengyel Ferenc) négy éve üzemelteti a poros placcon kis birodalmát, amikor korábbi nyugalmas hétköznapjait a milliomos Imre bolygatja fel.

Varga Kriszti | Kritika | 2016. március 04

A szerdai gyerek nem mondott csütörtököt

Karlovy Varyból is Triestztből is hozott el díjat Horváth Lil első nagyjátékfilmje, amit a Filmhéten tekintettünk meg. A Szerdai gyerek egy állami gondozott lányról szól, aki mosodát nyit, hogy így sikerüljön kitörnie a nincstelenségből és visszaszereznie fiát az intézetből.

Varga Miklós | Kritika, Mozi | 2016. március 03

A tavalyi év termését szemlézi az idei Filmplakát kiállítás

Hutlassa Tamás és csapata, a Café Communications lelkes filmszerető szakemberei, a Magyar Filmhét támogatásával 2016-ban is összegyűjtötték közönség elé tárják az aktuális kínálatot, azaz a mozikban 2015. január 1. és 2016. január 31. között bemutatott magyar filmek plakátjait. Több mint 10 éves múltra tekint vissza a Hutlassa Tamás producer ötletéből megszületett Magyar Filmplakát kiállítás. 2004-ben…

| Film, Kiállítás | 2016. március 02

Drifter – Ricsi útja a raliversenyzésig

Hörcher Gábor öt éven keresztül készítette a Driftert. A rendező első filmjének főszereplőjét Steinbach Richárdot 15 éves kora óta ismeri, céltudatossága és vagánysága pedig annyira megragadta, hogy szinte az első pillanatban eldöntötte, filmet fog forgatni róla. Ricsi alkut kötött Gáborral, ha segít neki hozzájutni az első versenyautójához, megörökítheti a kamerájával, hogyan válik belőle raliversenyző. A…

Varga Miklós | Film | Kritika, Mozi | 2016. március 02

270 film 6 napon át

Március 1-6. között 6 kategóriában összesen 270 film versenyez majd a Magyar Filmdíjért az idei Magyar filmhét alkalmából. Ha valamelyik hazai filmet elmulasztottad tavaly a mozikban, a héten még bepótolhatod!

Varga Kriszti | Film | Mozi | 2016. március 01

Hórusz szemmel veri Szét álmait

Az 53 éves ausztrál rendező Alex Proyas nem tartozik a termékeny alkotók közé, legalábbis, ami a mozifilmjeit illeti. Proyasnak jellemzően a dark, sci-fi illetve film-noir stílusjegyeket magukon viselő filmjeivel sikerült maradandót alkotnia. A rendező legsikeresebb alkotásai az 1994-es A Holló, az 1998-as Dark City és a 2004-es Én, a robot voltak. A február 25-én bemutatásra…

Varga Miklós | Film | Kritika, Mozi | 2016. február 26

Fiatal tehetségek a Magyar Filmhéten

A Cinema City MOM Park március 1-jén, kedden a fiatal tehetségeké. 2. Magyar Filmhét első napján számos felsőoktatási intézmény mutatkozik majd be a mozi hat termében, valamint a filmes egyetemek diákjainak versenyben futó alkotásait is megnézheti a közönség. Emellett olyan filmeket is újravetítenek, mint a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, a Liza a Rókatündér, a…

| Mozi | 2016. február 25

A nő, akinek a félvilág is kevés volt

A berni követ után Szász Attila újabb történelmi nagyjátékfilmje, a Félvilág február 18-ától látható a mozikban. Az 1910-es évek elejének Budapestje egy mozgalmas, pezsgő város, amelyben a kozmopolita lét keveredik a feudális viszonyok maradványaival, ám vannak olyan elemei a társadalomnak, akikre ennek a nagyvilági létnek többnyire csak az árnyoldala vetül.

Varga Miklós | Film | Kritika | 2016. február 20

Zsigmond Vilmosra is emlékezünk a II. Magyar Filmhéten

Február 29-én, hétfőn az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Saul fia vetítésével kezdődik a 2. Magyar Filmhét. Március 1-6. között a Cinema City MOM Parkban 6 kategóriában összesen 270 film pereg majd, és számos kiegészítő program is színesíti a filmes mustra kínálatát. A Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával a Magyar Filmakadémia által szervezett…

| Film, Programajánló | 2016. február 19