Vendégváró nyalánkságok - Socfest

Vendégváró nyalánkságok

Olvasási idő: 3 perc

A vendégvárás gyakran sós ételekkel képzelhető el, nyilván a kötelezően (vagy nem kötelezően) elfogyasztott alkohol miatt. Pedig édességből is rengeteg lehetőség van, amit érdemes elkészíteni. A mostani receptek nagy adagokra íródtak, hogy ne kelljen számolgatással bajlódni. Szerintem így sem lesz elég…

Bazsalikomos kukoricakenyér

Hozzávalók (8-10 személyre)

  • 3,2 dl kefir
  • 3 tojás
  • 2 evőkanál frissen aprított bazsalikom
  • 30 dkg kukoricadara
  • 15 dkg liszt
  • 12,5 dkg cukor
  • 20 dkg főtt kukorica
  • 12,5 dkg margarin + a sütőformához
  • 1 kiskanál só
  • sütőpor

A kefirt keverjük össze a tojással és a bazsalikommal, egy másik edénybe pedig a kukoricadarát a liszttel, a cukorral, a sóval és a sütőporral. Az utóbbihoz adjuk hozzá a margarint, és alaposan dolgozzuk össze. Utána jöhet hozzá a kukorica, később pedig a tojásos kefir (amit érdemes botmixerrel vagy robotgéppel összedolgozni). Vajazzunk ki egy hosszúkás alakú sütőformát (22×22 centiset), kanalazzuk bele a kukoricás keveréket, majd 45-50 perc alatt süssük aranybarnára egy 200 fokosra előmelegített sütőben.

Tipp: Kefir helyett írót, vagy tejfölt is adhatunk az ételhez. Ez a kenyérke sós változatban is remek, ekkor a cukor helyett a sóból legyen több. Díszítésnek pedig chilikarikákat vagy reszelt sajtot is tehetünk.

 

Marlenka

Hozzávalók (12 szelet)

  • 10 dkg vaj
  • 2 evőkanál méz
  • 17,5 dkg cukor
  • 1 kiskanál szódabikarbóna
  • 1 kiskanál ecet
  • 2 tojás
  • 35 dkg liszt
  • kakaópor és mogyoró a díszítéshez
  • A krémhez: 4 dl cukrozott sűrített tej
  • 20 dkg vaj
  • 3 dkg mogyoró
  • 2 evőkanál konyak

A vajat a mézzel és a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk az ecettel elvegyített szódabikarbónát. Mindezt felhevítjük lassú tűzön egy edényben, hozzáadjuk a tojást, és megvárjuk, míg habzani kezd, a színe pedig barnássá válik. A tűzről levéve fokozatosan adagolunk hozzá lisztet, simára keverjük, majd a tésztából 6-7 egyforma labdát formázunk, amiket műanyagfóliákba csavarva egy órára hűtőbe teszünk. Miután letelt az idő, egy belisztezett felületen a labdacsokat kinyújtjuk 2-3 mm vékonyságúra. Kör vagy négyzet alakban egyenlő nagyságúra vágjuk őket és egy sütőpapírral kibélelt tepsiben 4-5 perc alatt készre sütjük 190 fokos sütőben.

A krémhez 220 fokos sütőhőmérséklet kell. A sűrített tejet öntsük egy hőálló edénybe, állítsuk bele egy félig vízzel teli, szintén hőálló edénybe, és a sütőben süssük 1,5 órán keresztül, amíg a tej karamellszínűvé nem változik. Ekkor keverjük simára a vajjal, adjuk hozzá az apróra vágott mogyorót és a konyakot, végül pedig hagyjuk egy kissé megdermedni. Tálalás előtt a desszertet már csak rétegezni kell. A legalsó tésztalapra kerüljön krém, majd tészta, krém, és így tovább.

Tipp: Ez a nyalánkság sok verzióban létezik. Nyugodtan kísérletezzünk vele! Ki lehet próbálni kávéval, mandulával, csokoládéreszelékkel, de még kókuszosan is. Ebben az esetben vegyük figyelembe, hogy a hozzávalók aránya változhat.

 

 Baileyses brownie

Hozzávalók (16 db)

  • 22,5 dkg liszt
  • 5 evőkanál kakaópor
  • fél kiskanál só
  • 42 dkg étcsokoládé
  • 33 dkg margarin
  • 0,5 dl erős feketekávé
  • 0,5 dl Baileys likőr
  • 30 dkg cukor
  • 15 dkg barna cukor
  • 7 tojás
  • 1,5 kiskanál vaníliakivonat
  • 2 evőkanál durvára vágott fehér csokoládé
  • kevés olaj

Egy közepes méretű sütőedényt (4-5 cm mély) olajozzunk ki vékonyan. A lisztet és a kakaóport a sóval együtt szitáljuk bele egy edénybe. Az apróra vágott (vagy tört) csokit, a margarint, a kávét és a likőrt vízgőz fölött, folyamatosan kevergetve melegítsük addig, amíg a csokoládé meg nem olvad. A tűzről levéve adjuk hozzá a kétféle cukrot, majd a tojásokat és a vaníliát. Egy spatula segítségével forgassuk bele a lisztes keveréket, majd kanalazzuk át a sütőedénybe, és a tetejét simítsuk el. A fehér csokit olvasszuk meg a mikrosütőben, és egy vékonyszájú habzsákba töltsük bele. A brownie tetejére keresztben 3 centinként, hosszában pedig 5 centinként nyomjunk csíkokat. A sütit 180 fokos sütőben 35-40 perc alatt süssük készre. Kivétel előtt végezzünk tűpróbát, hogy biztosan átsült-e.

Tipp: Ha forrón tálaljuk, a desszert belseje fantasztikusan olvatag lesz, ami elég látványos és ínycsiklandó. A fehér csokis díszítés helyett mást is választhatunk.