Etgar Keret új könyvében öngyilkosokról ír. Ők csak ki akartak szállni, de pechükre van túlvilági élet, és pont ott folytatják, ahol abbahagyták. A halál után azonban nem az isteni ítélet, vagy a felhőkön üldögélő puttócskák várják őket, hanem egy poros kisváros egy csomó furcsa szerzettel: az öngyilkosokon ugyanis fizikai nyomot hagy a tettük, és a hangulat sem valami fergeteges.
Azt hiszem, a lényeg az, hogy miután elmész, az összes ezzel járó fájdalommal – és őszintén, fogalmatok sincs, hogy mennyi fájdalommal jár -, szóval az utolsó, aki be tud nálad vágódni, az egy olyan arc, aki csak és kizárólag arról tud énekelni, hogy ő mennyire szerencsétlen. Na mármost ha ne szarnál nagy ívben ezekre a dolgokra, akkor még mindig életben volnál egy lehangoló Nick Cave-poszterrel az ágyad felett, ahelyett, hogy itt rohadnál.
A regény főszereplője, Háim (akinek a neve héberül azt jelenti: élet), volt barátnőjét keresi ebben a furcsa világban. Közben persze összeakad régi és új ismerősökkel, mint például Lihivel, a csinos, „karcmentes” lánnyal, aki az „illetékeseket” keresi, mert meg van győződve róla, hogy ő csak tévedésből került ide. Háim megunja a céltalan lézengést (hiszen az életében is ezt csinálta), és nekiindul felfedezni a környéket. Árival, aki olyan “szerencsés”, hogy az összes családtagja öngyilkos lett szép sorjában, így együtt tengődnek a túlvilágon, és Lihivel együtt őrült autókázásba kezdenek, hogy megtalálják, amit keresnek. Végül még a szőke, kék szemű Megváltó, Gib is feltűnik egy medencés party házigazdájaként, aki még sosem látott csodát készül tenni…
A kisregény terjedelmének és stílusának köszönhetően könnyen olvasható, de Keret a rá jellemző tömörségbe olyan éles és humoros társadalomkritikát sűrít bele, hogy gondolatai még sokáig kísérik az olvasót. Bár a történet izraeliekről szól, és elsőre úgy tűnhet, hogy az ő problémáik (mint például a kötelező katonaság, vagy az arab-izraeli konfliktus) minket nem érintenek, valójában olyan általános jelenségekről van szó, mint az idegengyűlölet, a szerelem, a kiégés, vagy az unalom. A szereplők nekiindulnak a boldogságot keresni, és nem is az a fontos, hogy megtalálják-e, hanem hogy keresik, és így olyanok még a holtak között is, mint az élők. A két világ ugyanis nem sokban különbözik: az élők között is vannak olyanok, akik már szinte halottan tengődnek az életben, bármi akarása nélkül. Az öngyilkosság tehát nem megoldás, de Kerettől legalább tudjuk, hogy mindig kedvesen fogadják az újoncokat.
A regényt több változatban is feldolgozták: Pizza Kamikaze címen a Gólem színház játssza, az előzményének tekinthető Etgar Keret-novellából pedig (Kneller’s Happy Camp) Wristcutters (Csuklónyiszálók) címmel forgattak filmet.
Etgar Keret: Boldog boldogultak, Libri Könyvkiadó, 2015.