“A karate nem játék, nem sport, még csak nem is önvédelem. Ez egy módja a halál tanulásának. Azt is lehet mondani, hogy derültséget és nyugodtságot jelent. A karatés félelem nélküli. Nyugodt tud maradni égő házban és földindulásban is, mert megtanulta, hogy az élet minden perce egy lépés a halál felé, ezért derült.” (Masutatsu Oyama)
Hosszú története során nagyon sok ember foglalkozott már vele, van aki rövidebb, van aki hosszabb távon. Rengeteg különböző dolog, tényező, az életünkben bekövetkező változások adhatnak okot egy küzdősport kipróbálására. Például egy ismerős, akinek nagyon izmos alakja lett tőle, vagy egy barát, aki szintén űzi ezt a sportot, vagy az anyuka, aki elrángatja az edzésre a nem kifejezetten csapatjátékosnak mondható gyerkőcöt, vagy mondjuk egy negatív élmény arról, hogy egy kedves ismerős nem tudta megvédeni magát az adott szituációban, de lehet akár személyes tapasztalat is. A nézőpont, hogy a karatét önvédelem miatt tanuljuk, inkább a nyugati világban terjedt el.
Az önvédelem a karatéban az eszköz nélküli harcot jelenti, maga az emberi test válik fegyverré, ami nagyon ideális, hiszen mindig “kéznél van”.
A mozdulatokon és a technikákon kívül nagyon fontos, sőt, talán a legfontosabb, hogy minden helyzetben meg tudjuk őrizni önuralmunkat és higgadtságunkat, hiszen ennek hatására pozitív gondolatok születnek. Ez jó érzéssel tölt el minket, és úgy tudunk reagálni, ahogy az adott helyzet megkívánja. Ha fegyvere van a támadónknak, arra mindig úgy kell gondolnunk, mint a kéz meghosszabbítására. Ha a fegyver látványa megrémít minket, úgy nem lesz meg a megfelelő reakció.
Mindezt akkor érzi át és érti meg valaki, ha tisztában van és megtanulja először csak a mozdulatokat, hogy melyik ütéssel, blokkolással, mit lehet elérni. Ezután következhet a mélyebb és valódibb lényege a karaténak.