Úgy Táncolnék Veled. Előadássorozat a kortárs tánc népszerűsítéséért mindenkinek – szól a MU Színház saját közösségi színházi műhelyének beharangozója, melyet a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén tavasszal ismét bárki látogathat. Az idei sorozat utolsó alkalma május 13-án látható a színházban, melyen Vadas Zsófia Tamara és Szeri Viktor tart előadást a szabadúszó kortárs táncalkotók életéről, első találkozásukról az előadóművészeti intézményrendszerrel, a darabjaikról készült kedves-kegyes de “más nyelvű” kritikákkal és saját önterápiás céljaikról. Az eseményen ezen kívül vetítésre, illetve egy közös beszélgetésre számíthatnak az érdeklődők az előadókkal.
A programról Szemessy Kingával, az idei évad moderátorával beszélgettünk, akinek látásmódja és szakmai tapasztalata méltán tükrözi a kortárs tánc iránti elhivatottságát, így izgalmas összefoglalóval szolgált nemcsak az eseményről, hanem magáról a tánc szerepéről is.
Miután diplomáidat a Pécsi Tudományegyetemen és a Budapest Kortárstánc Főiskolán szerezted, a Nemzetközi Choreomundus MA programban is részt vettél táncantropológia témában. Hogyan alakult ki nálad a tánc iránti kötődésed és mit köszönhetsz a kortárs táncnak?
Az angol DV8 társulatának filmjein (pl. Strange Fish), aztán előadásain (pl. Can We Talk About This) keresztül ébredt az érdeklődés, majd a pécsi Janus Egyetemi Színházban történt fizikai színházi rendezésem (Peter Handke: Kaspar) győzött meg arról, hogy talán képes lennék ebben a világban heti szinten több órát is eltölteni – mind mint alkotó, mind mint néző.
Hogy mit köszönhetek neki? Amikor nem rég kaptam egy védőoltást, éreztem, amint a vakcina végigfut az ereimben. Azóta ezt szoktam válaszolni. Lehet, hogy biológiailag ez lehetetlen, viszont akkor az élmény hallucinálását érzem egy megtanult képességemnek. Figyelni, érzékelni, és jótékonyan bekattanni – akár a stúdióban, akár a metróaluljáróban, akár a vasárnapi családi ebédnél.
Hogyan látod a tánc szerepét a társadalomban?
A táncolás eszköz és keret megszabadulni a szocializációs kontrolltól, illetve olyan ön-ráébredés és együttlét-élményeket adhat, amit más kontextusban túlzónak, intimnek mondanánk. Ráébreszt a testességünkre – hogy igenis azon keresztül fogadjuk be a világot, azaz hogy nem feltétlenül a verbalizációval kezdődik egy tapasztalat. Ehhez képest a színpadi táncművészet ipara nagyon széles skálán mozog: lehet e fentiek ártatlan látni hagyása és pénzhajhászat is.
Hogyan látod a kortárs tánc jelenlegi helyzetét itthon?
Sok posztkoloniális elméleti kutatás kimutatja (olvasásra javasolt kötet: Joanna Szmayda (szerk.): European Dance since 1989 – Communitas and the Other), hogy a nyugati világ hegemóniája miatt lemaradottnak, s folytonosan csak a nyugatot másolónak érezheti magát egy kelet-európai kortárs táncalkotó. Holott az individualizmus, a demokratikusság, az urbanizmus stb. mostanra már nem csak a nyugati táncvilág által kisajátított marketing és exportcikk fogalmak, sőt az is fals képzet, hogy keletre csak a rendszerváltás után, a szabadpiaci kapitalizmussal tört be a kortárs tánc. Intézményi, anyagi támogatottsági, társadalmi beágyazottsági és tudományos szempontból vannak jobb sorsú országok, de műfaji szempontból itt és ott is ugyanúgy van kortárs tánc, ami absztrakt, ami a táncszínház hagyományát követi, illetve ami reflektív a saját világrendjére (más néven konceptuális előadások). Szerintem gazdag és sokszínű a hazai felhozatal, csak a produkciós kényszer nélküli kutatóműhelyeket és kutatói státuszt hiányolom.
Mit tanácsolnál azoknak, akik nyitottak a kortárs tánc iránt, de nem ismerik?
Járjon el néhány órára, különböző tanárokhoz; kor függvényében pl. Vadas Zsófia Tamarához, Békési-Szombati Anetthez, a Budapest Tánciskolába vagy a Sub.Lab kurzusokra. Kóstoljon bele a technikai, a kreatív kompozíciós és az improvizációs-szomatikus órákba is. Levezetőként pedig mondjuk nézze meg tanárai alkotásait.
Melyik volt eddig a legemlékezetesebb pillanatod a programsorozat alatt?
Amikor Cserepes Gyula és Duda Éva alkalma alatt egy idős hölgy megkérdezte, kinek kellene őt megtanítania arra, hogy ne olvasni, azaz érteni akarjon egy előadást, hanem csak észlelni, érzékelni. A középiskolában azt tanulta (és tanuljuk máig), hogy mit akart közölni a költő… Az ilyen szemléletű, sok éves tréninget hogyan tudja kimozdítani egyetlen előadás? Vagy ezt már az előadás előtt kell elérni? Akkor kinek a feladata, felelőssége?
Hogyan látod az Úgy Táncolnék Veled közönségét?
Vegyes korosztályú, vegyes háttértudással rendelkező, mindig változó összetételű, kíváncsi csapat. Sokuk számára nehéz elképzelni a szabadúszó táncos-koreográfus életformát, míg néhányan nagyon konkrét, testi és alkotói tapasztalatokon nyugvó kérdésekkel tudnak előállni. A nyitottság és az egymással szembeni türelem általános.
Milyen hívószavakkal ajánlanád ezt az interaktív színházi workshopot a lehetséges közönségnek?
találkozás, ötletbörze, jegyzetfüzet, hümmögés, kacaj
Az Úgy Táncolnék Veled programról bővebb információ a MU Színház honlapján érhető el.