Egyedi látvány és hangzás - Socfest

Egyedi látvány és hangzás

Olvasási idő: 2 perc

Elektronikusabb hangzással, elmélyültebb dalszövegekkel és az eddiginél is erősebb vizuális tartalommal mutatja be a közönségnek új dalait a mius. A Tessellation című album lemezbemutató koncertjét március 14-én, pénteken este a budapesti Toldi Mozi nagytermében tartja a hazai könnyűzene egyik legizgalmasabb, fiatal zenekara.

foto_kiss_gergelyA mius, vagyis Horányi Júlia énekesnő és Álmos Gergely zeneszerző második nagylemeze, a Tessellation február középén jelent meg. A duóra jellemző kellemes, elektro-akusztikus hangzásvilág még egységesebbé vált, hangsúlyosabb szerephez jutott az elektronika, a dalszövegekben pedig több olyan szimbólum bukkan fel, amelyek a bennünk rejlő természetes erőre és a folyamatos lelki fejlődésre utalnak. Az új album lemezbemutató koncertjét március 14-én, pénteken 21.30-kor tartja a zenekar a budapesti Toldi Mozi nagytermében.

Az új lemezen és a koncerteken is marad az elektronikus felállás, de hangszerekkel adjuk elő a számokat. Az eddigi öt helyett most négyen állunk majd a színpadon: Juli énekel, Szinovszki Márton billentyűs hangszereken játszik és gitározik, Mezey Tamás basszusgitározik, én pedig szintetizátorozom és az elektronikus hangzásért felelek. A koncert gerincét a Tessellation című nagylemezünk új dalai adják, de játszani fogjuk a Behind The Line című bemutatkozó albumunk szerzeményeit is. Ezeket a dalokat ugyanakkor újraértelmeztük és új kontextusba helyeztük, így a hangzásuk egy kicsit elektronikusabb lesz – mondta Álmos Gergely, a mius zeneszerzője.

A zenéhez illeszkedő egységes design a kezdetek óta fontos szempont a mius számára. Ez a duó tagjainak civil szakmájából is adódik, hiszen Horányi Júlia színházi díszlet-jelmeztervező, Álmos Gergely pedig építészként dolgozik.

Mivel a lemezbemutató helyszíne egy moziterem, a megszokottnál is erősebb vizuális tartalommal készülünk. A vetítővásznon megjelenő látványról Visnyovszky János gondoskodik egy külön, erre az alkalomra tervezett VJ settel. A zenekar tagjai a Tessellation lemez geometrikus designjához passzoló ruhákat viselnek majd. Gottlieb Réka és Benus Dániel tervezők munkáit Torma Mária stylist választotta nekünk erre a koncertre – tette hozzá Álmos Gergely.

A mius Tessellation című lemeze digitális formában jelent meg. Az albumot limitált példányszámban, sorszámozott, egyedi CD-n lehet megrendelni a Musicland webshopjában. A lemez a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával készült.