A 2019 szeptemberében alakult ORIGAMiES régi barátokból verbuválódott zenekar, s annak ellenére, hogy alig több, mint két éve léteznek, már jól kipróbált – és komoly rutinnal rendelkező zenészek mindannyian.
A 2019 szeptemberében alakult ORIGAMiES régi barátokból verbuválódott zenekar, s annak ellenére, hogy alig több, mint két éve léteznek, már jól kipróbált – és komoly rutinnal rendelkező zenészek mindannyian.
Motoros felvonulással, koncertekkel és akciókkal készül a Harley-Davidson Budapest a május 29-i Szezonnyitó & Open Road Party eseményre, ahol a fő attrakció a Harley-Davidson vadonatúj adventure touring motorkerékpárja, a Pan America modell leleplezése lesz. A rendezvényre mindenkit sok szeretettel várnak, motorosokat és nem motorosokat egyaránt!
Az elmúlt héten adták át a Fonogram-díjakat, amelyeket idén is a koronavírus pandémia miatt egy online esemény keretein belül hirdettek ki. A 2020-as években díjazott népszerű produkciók azonban csak az idei évben vehették át a díjaikat, ráadásul igen rendhagyó módon.
A 20 éves jubileumát ünneplő “Sokáig voltam távol” már 2021-es jubiluemi, újrahangszerelt változatban szól a rádiókban, az együttes alapító sztárja, Cory pedig izgatottan készül a koncertekre.
Decemberben debütált Bánhidy András, az FTC korábbi sikeres vízilabdázójának első dala, az Álom volt vagy valóság, amelyre felfigyeltek azonnal a rádiók is.
Dr. Lutfi Amang Balázs már több éve sikeres szereplője a magyar könnyűzenei palettának, több, színvonalas videoklip, unikális dalok szerzője és előadója. A Youtube-on színes portfólióval rendelkezik, amit mit sem bizonyít jobban, mint a csatornájának közel 100 ezres nézettsége.
Bernard Hahn (Nena, Hs7) német zenei producer vezetésével készült el a LNDA zenekar debütáló albuma, a Hajótörött.
Idén a farsang sem olyan, mint korábban. A világ most erősebben üzeni, hogy felelősek vagyunk egymásért. Korponay Zsófi színésznővel együtt jótékonysági koncertet adunk a Csodalámpa Alapítvány javára, hogy sok-sok gyermeknek és családnak igazi farsangi hangulatot varázsolhassunk és ezzel ajándékozhassunk. Az öröm csodája, hogy minél többfelé osztjuk, annál nagyobbra nő. A farsangi mulatságokon az emberek évszázadok…
“A 4 dalt élőben rögzítettük a veszprémi Papírkutyában. A kislemez koncepciója az volt, hogy a dalokat abban a formájukban vegyük fel, ahogy később a koncerteken is megszólalnak.”
A 30. jubileumára készülő Művészetek Völgye Fesztivál ünnepi kampányával arra buzdít, hogy idén karácsonykor gondoljunk a művészeinkre is! Ajándékozzunk könyvet, képet, CD-t, ezzel is támogatva a magyarországi kulturális életet! A 2020-as év eseményei a hazai művészvilágot is nehéz helyzetbe hozták. A legtöbb fellépés, koncert, előadás, kiállítás, beszélgetés elmaradt, sokak megélhetése került veszélybe. “Úgy gondoljuk, hogy…